11. fejezet

Sziasztok.

Íme itt is van az újabb rész. Az előző fejezethez írt kommenteket köszönöm.

Kellemes olvasást kívánok hozzá!

Love

~Dóry~

(Liam sz.)

Azaz érzés mely átjárja testem minden egyes porcikáját, messze felül múlja a vártat, és vártakat egyaránt. Nem hittem, és nem gondoltam, hogy Danielle igent fog mondani. De mi nem szebb annál, ha egy álom beteljesül? Melyre, az elmúlt napokban oly annyira áhítoztam?!

Amióta itt vagyunk, a minden napjaimat csak is ő miatta érzem virágzónak. Amely soha el nem hervadt, csak örökké virágzódig. 

Elég egyetlen mosolyát meglátnom, avagy a gyönyörű tengerkék szemeibe pillantanom, a testemet és a szívemet egyaránt melegség és határtalan boldogság járja át. Előtte még soha ilyeneket nem éreztem, és még nem is tapasztaltam.

Pedig amikor idejöttünk, elhatároztam, hogy történjék bármi is, nem hagyom hogy akármelyik lány is de elvegye az eszemet. Erre még is mi történik? Rögvest az első pillanatban elkápráztatott ő. Ő aki, a legesleggyönyörűbb lány, akit valaha is láttam.

Elérte, hogy a gondolataim mindig ő körülötte forogjanak. Hol ott tudom, hogy nem szán szándékkal tette.  De hisz ki tudna ellen állni a szépségének, bájának, kedvességének?

Az ágyamban forgolódva, azon tűnődöm, hogy vajon hova is vihetném el őt, az “első” randink alkalmából?!

Az éttermi helyszíneket, eleve el is vetettem. Na nem mintha, nem szeretném megmutatni őt a világnak, hogy ki is ő, és hogy velem van. De, ő hozzá nem tudok elképzelni egyetlen egy éttermet. Nem tudom miért, talán csak megérzés, de nem hiszem, hogy rajongana az éttermi randikhoz.

Esetleg a piknikezést tudnám elképzelni ő hozzá. Legalábbis a minden napos udvar kint létét látva, jutott ez az eszembe.

Vajon tényleg okos döntés lenne, rögvest az első randit piknikezéssel kezdeni?

De akkor még is, hova és milyen helyre vigyem őt el? Valami különösre gondoltam, amely se nem puccos sem pedig, túl hanyag.

A két kezemet a fejem alá csúsztatva, kulcsoltam össze kötve, miközben a tekintettemmel a kékre festett plafont tüntettem ki.

Talán mozi? – Á... az kezdésnek nem tetszik. Fagyi? – Igaz, imádja.. a kókuszosat, de majd esetleg a második randinkon.

Még is honnan vagy benne olyan biztos, hogy lesz második randitok is? – kérdezte, egy ismeretlen hang. Amelyet eddig még soha nem hallottam.

Miért ne lehetne? – kérdeztem vissza.

Talán mert még az első randi helyszínét se találtad ki, ráadásul az is megeshet, hogy nem fogja magát jól érezni! – vágta rá azonnal.

Lehet, hogy igazad van. De, én bízom abban, hogy igen is jól fogja majd érezni magát. Az első randink helyszínét, majd még kitalálom. – mondtam kissé morcosan.

Na én erre kíváncsi leszek. Csak aztán nehogy, azt kelljen majd kimondanom, hogy: “Én megmondtam!”

Nem fogod ezt mondani, elhiheted nekem! – vágtam gyorsan vissza. - Majd meglássuk.  – mondta szerényen, a hangocska.

Igen, majd meglássuk. – helyeseltem.

Elképesztő.

Avagy nem normális.

Ez a két szó illik most ahhoz amit éppen gondolok jelen pillanatban arról, amit az elmúlt pár percben tettem. Magamban beszélek. Ez új és furcsa tett volt tőlem.

Arról hallottam már korában, hogy vannak olyanok akik magukban beszélgetnek, de álmomban sem gondoltam volna soha, hogy egyszer én is ezt fogom tenni.

Soha ne mond, hogy soha! – jelentette ki ismételten, a hang. Majd amilyen hirtelen jött, úgy el is tűnt.

Felülve az ágyban, egy hatalmas sóhaj kíséretében kimásztam a takaró alól. Majd belebújva a papucsomba, csoszogtam el az ajtóig, amelynek lenyomva a kilincsét, kitártam az ajtót, csak hogy átléphessem a küszöböt. Lépcső felé véve az irányt, egyenként csiga lassúsággal szedtem a lécsőfokokat, mind addig amíg le nem értem az aljáig. Onnan a konyha felé vettem az irányt, ahol nem kis meglepetésemre Niall –re találtam. Aki egy egész sajtos – szalámis  pizza előtt ült. Amelyet igencsak jóízűen fogyasztott.

-          Jó étvágyat! – szóltam oda neki, miközben a hűtőhöz léptem. Ahonnan kivettem a kancsó narancslevet.

-          Köfi. – mondta, teli szájjal.

Levéve két poharat a polcról, leültem Niall –lel szemben, aki elé csúsztattam az egyik megtöltött poharat. Ami során ismételten, egy: “Köfi” – volt a reagálása.

Némán ültünk egymással szemben, hol ott közben Niall csámcsogását hallgattam.

-          Kéred? – kérdezte, mikor már az utolsó szelet pizzát emelte maga elé.

-          Kösz, nem. – válaszoltam. Mire, ő csak rántott egyet a vállán, és a saját szájához emelve, harapott bele a tésztába. – Min agyalsz ennyire? – kérdezte, egy kis idő után.

-          Hm? Miből gondolod, hogy agyalok valamin? – néztem rá kérdőn.

-          Mert általában, olyankor nem tudsz aludni. – rántotta meg a vállát. – Na ki vele.

Egy pár perces morfondírozás után, végül elmondtam neki, hogy min is agyalok. Ezt követően, néhány perc erejéig gondolkodó arcot vágott, majd aztán elkezdett néhány megfelelő helyszínt és tevékenységet felsorolni.

Voltak köztük, olyanok amelyeket jónak is találtam, de voltak olyanok is amelyeket, egyből ki is zártam. Gondolok itt például okáért, az étteremre. Amelyet már jóval ezelőtt körülbelül, fél órája, hogy ki is zártam.

Miközben én továbbra is Niall felsorolásait hallgattam, egy ismerősen csengő hangra figyeltünk fel.

-          Hát ti? – tette fel a kérdést, mire mind a ketten felé fordultunk.

Egy egyszerű szürke melegítőt és egy szürke topot viselt. Haja pedig lófarokba volt kötve, és néhány tincs azért kicsúszott a gumiból. De még így is gyönyörűnek találtam őt.

-          Nem tudtunk aludni. – válaszolt mindkettőnk helyett, Niall. – És te? – kérdezett vissza.

-          Én csak egy pohár vízért jöttem, mert az este elfelejtettem fel vinni magammal. – felelte, és már a csap felé tartott.

Néma csöndben figyeltük, amint felpipiskedve leemel a polcról egy poharat, amelyet nem sokkal később a csap alá tett. Amikor az megtelt vízzel, a meggyvörös ajkaihoz emelte. Amely során, kénytelen voltam egy nagyot nyelni. És csak abban reménykedtem, hogy nem hallatszód-ott  Annyira csábítóan emelte az ajkához azt a poharat, hogy legszívesebben felpattantam volna a székről  hogy aztán elé lépve, a saját ajkaimmal érintsem meg az övéit.

Megrázva a fejemet, kényszerítettem magamat a visszafogásra.

-          Hát akkor én már nem is zavarlak tovább titeket, ugyan is mindjárt vissza leragadnak a szemeim. – nyomott el egy ásítást. Amely során, nagyon is aranyosnak találtam őt. Amikor elhaladt mellettem, hirtelen egy összehajtott papírfecnit nyújtott felém. - Tessék. Ez bizonyára jól jön majd. Jó éjt. – mondta, és már el is indult az ajtó felé.

Mind addig néztem utána, amíg teljesen el nem tűnt a szemünk előtt.

-          Mi az? – kérdezte kíváncsian Niall, át – át hajolva az asztalon.

-          Nem tudom. – mondtam, majd ketté hajtottam a papírt. Amelyen egy gyönyörű szép kézírást véltem megpillantani.

Amikor el olvastam a nagybetűkből álló címet, egy kicsit hangosabban nevettem fel. Mire, Niall kíváncsian, ólálkodott mögém. És úgy olvasta el velem együtt, a papíron lévő tartalmat:

Egy bakancslista, amelyeket randinként is meglehet valósítani:

-          Mindig is szerettem volna kipróbálni a kenuzást;

ahogyan

-          Az ejtőernyőzést;

-          A görkorcsolyázást avagy a jégkorcsolyázást;

-          A gokardozást;

-          A delfinekkel való úszást;

-          A piknikezést a naplementében;

-          Tenni valami őrültséget, amelyet soha nem bánnék meg;

-          Mindig is szerettem volna elmenni egyszer egy kalandparkba;

-          Mindig is kiakartam próbálni a lovaglást;

-          és végül mindig is szerettem volna, felmászni a Hoollywood – feliratra!

Bár van még egy jó pár olyan, amelyet mindig is szerettem volna megtenni avagy kipróbálni. Úgy gondolom, hogy ezek azok amelyeket, a legeslegszívesebben szeretnék, avagy tennék meg.

Remélem, sikerül dűlőre jutnod. Sok sikert hozzá, Liam!