9 - 10. fejezet

(Flo Rida - Whistle)

(Danielle sz.)

    Amint Joe leparkolt a Cowell ház udvarán, Maya-val együtt azonnyomban ki is pattantunk a limóból. Amikor Maya a tekintetét a házra emelte, eltátotta a száját. Na igen, azt megkell hagyni, hogy kivülről is elktudja kápráztatni az embereket a ház. Ahogyan annak idején engemet is.

-          Ti-ti itt laktok? – kérdezte csodálkozva.

-          Igen, itt. –feleltem.

Majd kézen ragadva őt futottam fel a lépcsőn, és amint a házban találtuk magunkat, elengedtem őt. És amíg én „apám” irodájába mentem, addig hagytam, hogy Maya körbe nézhessen.

Lehet, hogy nem szabadna őt egyedül hagynom, hiszen még alig pár órája, hogy ismerem csak. De valami azt súgja, hogy ő rendes lány. Így miután megtaláltam a kért dokumentumot, tértem vissza az előszobába.Ahol Maya elképedt tekintettel meredt az antik szekrény mellé..

Ahol egy fehér és vörös színű rózsa futott végig egy vasrács szerűségen. Igaz egy kicsit elképesztőnek hangzik ez az egész. De, Pedro-nak köszönhetően, még is igaz. És gyönyörű látványt mutat.

-          Ez... ez gyönyörű. – motyogta elképedve.

-          Szerintem is az. De, ez egyedül is csak Pedro érdeme. Aki ott jön. – mutattattam a konyha iránya felől, ahonnan az említett személy tartott felénk. -Maya, hadd mutassam be neked Pedro-t. A ház gondokát, és egyben őslakosát. Aki szinte olyan számomra, mintha a nagyapám lenne. – fordultam újdonsült barátnőm felé. – Pedro, ő pedig itt Maya annak a clubnak a tulajdonosának a lánya, ahol a fiúk a ma este fognak fellépni.

-          Örvendek. – nyújtotta a kezét Maya, Pedro felé.

-          Én is örvendek. – fogott vele kezet. – Esetleg nem érezted jól magat a clubban? – fordult felém kérdő tekintettel.

-          Á, de hogy is. Erről szó sincs. Csak ap... akarom mondani, Simon megkért, hogy ezeket itt – mutattam fel a kezemben lévő mappát – vigyem el neki. De, megyünk is vissza. Csak előtte át öltözöm.

-          Óh, értem. Hát akkor előre is jó szórakozást. – mosolygott ránk kedvesen, majd mielőtt elhaladt mellettem, a homlokomra nyomott egy puszit.

-          Köszönjük. – mondtuk egyszerrre Maya-val, akivel már az emeleten lépkedtünk fel, egészen a szobámig.

A szobámba felérve, a kezemben lévő mappát az ágyamra dobtam, majd a ruhás gardróbomba léptem be. Ahol a választásom egy fekete szatén rövidnadrágra, és egy aranybarna színű topra esett. Amely alá egy fekete fehérnemű szettet választottam. Míg kiegészítőnek, az aranymedálomat tettem fel. Amelynek a közepében két F betű volt belevésve, azaz a második betű fordítottan.

A hajamat pedig visszakötöttem lófarokba, miután az kibomladozott a gumiból. Egy kis parfümőt fújtam magamra a kedvencemből, amelyből Maya-nak is adtam.

-          Klassz a szobád, meg a házatok is. – mondta, miközben az ablakon át kitekintett az udvarra. – Csinos vagy. – fordult meg.

-          Köszi. Gyere, keressünk neked is valami dögös cuccot, amellyel leveheted Zayn-t a lábáról. Bár azt hiszem már levetetted. – néztem rá mosolyogva.

-          Hogy mi? – nézett rám döbbenten.

-          Aj, ne mond már, hogy nem vetted észre.

-          Még is mit? – kérdezte.

-          Hát, hogy Zayn-nek tetszel.

-          Na persze. Majd pont egy olyan lány tetszene, Zayn Malik-nak mint én?! Kizárt. – rázta meg a fejét, kissé csalódottan, majd levetette magát az ágyra.

Én csak a fejemet ráztam meg, majd odalépve mellé, felrángattam az ágyamról.

-          Igen pont te. És, most szépen velem jösssz, hogy kicsíphesselek téged. Hogy azután, Zayn-nek elálljon a lélegzete is, amint megpillant téged. – húztam be őt magam után a gardróbomba.

-          Huhh... hogy neked mennyi, gyönyörű ruhád van. – suttogta.

Én csak elmosolyodtam, majd a megfelelő ruhadarab keresésébe kezdtem. És amikor a kezembe akadt egy krém színű ruha, akkor tudtam, hogy ez remekül fog festeni rajta. Megkeresve a hozzá illő krém színű kivágott orrú magassarkú cipőt, Maya kezébe adva, a fürdőszobába toltam be őt.

Pár perc elteltével, amint kilépett a fürdőből. Elismerően csodáltam, hogy mennyire is jól áll rajta ez a ruha.

-          Elképesztően jól áll neked ez a ruha. Remélem, elfogadod tőlem ajándékba. – mosolyogtam rá.

-          Mi, de hogyis. Nem lehet. – kezdett tiltakozni, amelyet én nem hagytam.

-          Kérlek. Neked annyival jobban áll mint nekem. És, nagyon örülnék neki, ha elfogadnád. – néztem rá kérlelőn.

-          Aj... köszönöm, köszönöm. Annyira kedves, és aranyos vagy. – lépett közelebb hozzám, és hálásan megölelt.

Miután ki sminkeltük egymást, elkészítettem a frizuráját. Majd lefele indultunk a fölszintre, ahol beleütközve Rosa-ba, Pedro-ba és Joe-ba, pironkodva fogadtuk a bókokat. Elköszönve Rosa-éktól, Joe kinyitotta nekünk a limuzin ajtaját, amelybe beülvén már a clubb felé tartottunk.

Amikor megérkeztünk, Joe segített mindkettőnknek kiszállni, amely miatt hálás pillantásokat löveltünk felé. Majd a sorban álló tömeg mellett eloldalazva közelítettük meg a bejáratot.

-          Hölgyeim, álljanak be a sorba. – mondta a nagydarab fickó, aki az ajtóban állt.

-          Kérem, az apám a clubb tulajdonosa. – mondta neki Maya.

-          Már hallottam ezt a szöveget egy párszor kislány. Ugyhogy csak nyugodtan álljatok be a sorba. – mutatott a sor végére.

-          Na idefigyeljen maga őstulók! Én az igazat mondtam az előbb, ugyhogy vagy beenged mind a kettőnket most azonnal, vagy felhívom az apámat. – förmedt rá.

És ez így ment cagy ötpercen keresztül, hogy Maya a próbálta megértetni a férfival, hogy ki is ő, de nem járt semmi sikerrel. Már épp azon voltam, hogy az egyik hátsókijárat felé húzom magammal Mayat. Amikor egy ismerős hangot halltottam meg az ajtó felől.

-          Elindultak már, értem. Köszönöm Rosa. További szép estét. – kilépve az ajtón, emelte el a fülétől a telefont. – Á, már itt vagytok. – lépett közelebb felénk amikor észrevett minket. – Valami gond van esetleg, Philip? – fordult a nagy darab férfi felé Simon.

-          Ők... – mutatott ránk.

-          A lányom, és a barátnője, aki nem mellesleg a tulajnak a lánya. – válaszolta neki összehúszott szemöldökkel.

-          Értem. Sajnálom, nem tudtam. – nézett ránk bocsánatkérően.

-          Semmi gond. Előfordul az ilyesmi. – mondtam.

Azonban Maya nem volt ilyen engedékeny típus. Ugyan is elkezdte neki mondani a magáét, amikor ismételten karon ragadtam őt, és magammal húztam befele a már lassan megtelő clubba.

-          Kértek valami inni? – kérdezte meg Simon, amikor már egy kisebb helyiségű „VIP” részlegbe értünk.

-          Igen, én egy colát. – felelte Maya.

-          Én szintúgy. – feleltem én is.

-          Rendben. Akkor mindjárt hozzom is. – bólintott, majd magunkra hagyott minket.

-          Jó fej az apukád. – bökött meg.

-          Jah... – hagytam annyiban a dolgot. Ugyan is most legkevésbe sem az „apámmal” való kapcsolatommal akartam foglalkozni.

Miután egy harmincas éveiben járó férfi felkonferálta a fiúkat, hatalmas üdvrialgás és ujjongás lengte be az épületet. Amikor a fiúk a színpadra léptek, és felcsendült az első dal, mindenki teljes lázban énekelte velük a sorokat.

(One Direction - What Makes You Beautiful)

Valahonnan ismerősek voltak a fiúk hangjai csak azt nem tudtam, hogy honnan.  De megkell hagyni, igazán jó hanggal rendelkeznek mind az öten.

Miközben a soron következő dalokat énekelték, először a mellettem táncoló vöröshajú lányra pillantottam, majd a színpad egyik végén álló Zayn-re. Aki éneklés közben is, a közönség helyet, csak is Maya-t tüntette ki a figyelmével.

-          Nézz csak oda! – böktem oldalba, Maya-t és a Zayn felé biccentettem.

Aki továbbra is csak a lányt nézte.

-          Jesszusom. Zayn Malik engem néz... – motyogta halkan, de szerintem magának.

Zavarba jött, ez nem kétség. Hiszen az arcára kiülő pír, ezt bizonyítja.

-          Látod, mondtam én, hogy Zayn-nek elfog állni a lélegzete. – mondtam neki somolyogva.

-          Igazad volt. Én pedig nem hittem el. Ez annyira... uhh... elképesztő érzés. – sóhajtotta. – De te rólad pedig Liam nem veszi le a szemét. – fordította a fejemet arra a pontra, ahol ő állt.

Szürke farmert viselt, fehér torna cipővel, és fehér csíkokkal – lila kockás inget, amelynek az ujjai könyökig fellett hajtva. Göndör barna haja pedig rövidre lett nyírva. Bár sajnáltam, hogy egy jó darabig nem láthatom göndör fürtjeit, amelyet időnként egyenesre vasal. De még is, így sokkal érettebnek tűnt. És igazán férfiasabbnak.

Vagyis... Na valld be Ellie! Vald be, hogy így sokkal jobban tetszik neked Liam! – utasított egy hang a fejemben.

Oké, bevallom. Igen is, így sokkal jobban tetszik nekem Liam! – sóhajtottam fel magamban.

Amikor a pillantásunk találkozott, mind a ketten zavartan fordítottuk el egymásról tekintetünket.

-          Ez meg mi volt? – kérdezte döbbenten Maya, aki hol rám tekintett, hol pedig Liam-re.

-          Mi ... mivolt? – kérdeztem vissza.

-          Tudod te azt nagyon is jól. – mondta, s közben szerényen bólogatott is. – Van valami köztetek, ez látszik.

-          Még is miből gondolod, hogy van köztünk valami?

-          Komolyan mondom, ti összeilletek. Mind a ketten úgy tesztek, mint akik nem értik a nyílván valót. Drága „újdonsült” barátnőm, neked tetszik Liam Payne, akiért csak úgy mint a többi fiúért, több ezer lány rajong. Ha nem több... és az ő pillantásaiból kivéve, te is tetszel neki. – mondta, rám vigyorogva.

-          Az lehet, hogy nekem tetszik ő... de az totál kizárt, hogy én is tetszenék neki. – ráztam meg a fejemet.

-          Most totál ugyan azt csinálod, mint amit én nem is olyan régen. – világított rá, a nem rég történt párbeszédőnkre, amikor is azt bizonygattam neki, hogy ő is tetszik Zayn-nek.

Ezután nem szóltam egy szót sem. Egy pár percre kizártam a hangokat, és csak is a saját gondolaimat hallgattam visssza a fejemben.

Mivan ha Maya-nak igaza van?

-          Akkor boldog lennék.

Mivan ha tévedett?

-          Akkor minden bizonnyal, szomorú és csalódott lennék.

Bár tudnám, hogy miként is érez Liam.

Vajon ő is érzi azokat a bizonyos szikrákat, amikor az ujjaink egymáshoz érnek? A szíve neki is olyan hevesebben ver mint az enyém, amikor megpillantsuk egymást?

Óh, bárcsak tudnám a választ a kérdéseimre! – sóhajtottam fel.

(One Direction - One thing)

Gondolataimból, egy ismerős dallam felcsendülés zavart fel. És azt hiszem eléggé megdöbbent képet vághattam, ha Maya, Simon és mind az öt fiú engem tüntetett ki a figyelmével, amikor hirtelen pattantam föl a puffról.

Nem lehet, hogy pont ők énekeljék azt a dalt, amelyet az ide utazásomon lévő napon, pont a limóban hallgattam! – hogy kértem –e, vagy csak úgy gondoltam... nem tudtam eldönteni.

Ugyan is amikor Liam belekezdett a dallamba, a tekintete rabul ejtette az enyémet.

-          I’ve tried playing it cool. Girl when, I’m looking at you. I can never be brave. Cause you make my heart race. (Próbálom a menőt játszani. De mikor rád nézek, sose tudok/leszek bátor lenni. Mert tőled hevesebben ver a szívem.) ...

A szívem hevesebben vert a mellkasomban, ugyan is minden dalsorát, nekem énekelte. Mindvégig az én szemeimbe nézett, elnem eresztve őket. Annyira lehetetlennek tűnt, de még is igaz volt. Ugyan is a saját fülemmel, hallom, hogy valójában ők énekli ezt a dalt. Pont azt, amely az első hallásra, elnyerte a tetszésemet.

-          Get out, get out, get out of my head. And fall into my arms instead. (Tűnés, tűnés, tűnés a fejemből! Inkább omolj a karomba.)...

Amikor a számnak véget ér, vele együtt egy tízenöt perces szünetet is beiktattak. Ennek a negyed órás szünetnek köszönhetően, eltudtam slisszolni, barátnőm és „apám” mellett – akik épp a fiúk mai napon eddigi szerepléseiről diskuráltak -. Átvágva magamat a tömegen, az egyik hátsó kijárat felé vettem az irányt.

Amikor kiléptem az ajtón, egyből megcsapott a friss hűs levegő. Látva egy vaskorlátot, odamentem. Amelynek neki dőlve, hunytam le a szemeimet.

Még is miért végig az én szemembe nézve, énekelte ezeket a sorokat? – kérdeztem magamtól.

Mert lehet, hogy így próbálja a tudtodra adni az érzéseit. – válaszolta, egy másik hang a fejemben.

Lehetséges lenne, hogy valóban így akarta a tudomra adni, az érzéseit? - merült fel bennem egy újabb kérdés, amelyre most nem kaptam választ, az ismeretlen hangtól.

-          Ellie... – suttogta, egy ismerős mély hang, közvetlenül mellőlem.

Éreztem amin az ujjaival végig simít az arcomon. Az ujjai érintése nyomán, egy jóleső sóhaj szakadt fel a torkomból. Kinyitva a szemeimet, Liam gyönyörű csokoládé barna szemeivel találtam szembe magamat.

Egyikünk sem szólalt meg, de Liam ujjai még mindig az arcomat érintették. Hüvelykujja az alsó ajkamat súrolja, és a lélegzete elakad egy másodpercre – ahogyan az enyém is -. A szemembe néz, egy pillanatig, vagy talán örökre, állom aggodó – égető tekintetét az enyémbe fúrja. Ajkaival az enyémek felé közeledik... de én elfordítom a fejemet.

A fenébe is Ellie, mi a csudát művelsz?! – ripakodtam magamra.

Hallottam csalódott sóhaját, miközben az ujjait elhúzta az arcomról.

-          Sajnálom... de én... vagy is... nekem ez túl gyors. – nyögtem ki, amikor visszaemeltem a tekintetemet az arcára.

Még is mi a túl gyors neked El? Mitől félsz? – szólalt meg ugyanaz a hang, amely nem régiben egy választ adott nekem.

Esetleg attól, hogy én nem leszek elég jó neki?! Vagy attól, hogy mielőtt igazán egymásra találnánk, elszakadunk egymástól?

Mind a két kérdésre tudtam a választ. Igen, félek attól, hogy nem leszek neki elég jó. Félek attól, hogy nem lesz elég időm arra, hogy kimutathassam neki az érzéseimet.

-          Nekünk ez nem menne Liam... – suttogtam, majd lehunytam a szemeimet, hogy visszatudjam tartani a könnyeimet.

-          Danielle... – az ő szájából, különösképpen elképesztően hangzott a nevem. – Kérlek, nézz rám. – fogta két ujja közé az államat. – Kérlek.

Eleget téve a kérésének, kinyitottam a szemeimet. Aggódó és reményteljes pillantása újra rabul ejtett.

-          Honnan veszed, hogy nekünk nem menne? – kérdezte kíváncsian.

Elakartam fordítani a fejemet, de nem engedte. Elakartam szakítani a tekintetemet az övétől, de nem eresztett. Elakartam neki mondani az igazságot, hogy mitől is félek... de nem voltam rá képes. Hazudni meg nem tudtam, és nem is akartam neki. Neki nem.

-          Mert... – kezdtem bele, de az volt az igazság, hogy nem tudtam, hogy mit feleljek rá. - ... mert félek, hogy nem leszek neked elég jó. – nyögtem ki az igazság első felét, s lesütöttem a szememet.

-          Ne félj. – kérlelt. – Csak annyit kérek, hogy próbáljuk meg. Rendben?

Próbáljuk meg...

Még is mi bajod származhat belőle?

Esetleg annyi, hogy a végén megsebzem őt?! – kérdeztem ironikusan magamtól.

Jaj, ne légy már ennyire szigorú magadhoz! – szólt rám, a már ismerősen csengő hang.

-          Próbáljuk meg. – feleltem, mire megjelent az arcán az a boldog mosoly, amely engem is mosolygásra késztettet.

-          Köszönöm. – suttogta a fülembe, miközben magához ölelt.

Viszonozva az ölelését, egy pillanatra a megnyugvás érzése fogott el. Bár szerettem volna továbbra is kiélvezni az ölelését, mégsem tehettem. Ugyan is, alig két méterre tőlünk. Louis hangját véltük fel ismerni.

-          Bocsi galambocskáim hogy megzavarom ezt a meghitt pillanatot, de itt az idő a koncert második felének. – magyarázta.

-          Menjünk. – mosolyogtam rá Liamre.

Aki viszonozva a mosolyt, összekulcsolta ujjainkat, majd együtt mentünk be Louis után az ajtón.

Belépve az ajtón, pillanatokon belül elengedtük egymás kezét, mert Liam-nek a színpadra kellett lépnie.

Amikor visszamentem a VIP részlegbe, Maya egyetlen egy mondatától, egy hatalmas sóhaj kiséretében égnek emeltem a szemeim.

-          Minden egyes részletet elkell majd mesélned!

-          Oké... – feleltem, megadva magamat.

És most már biztosan állíthatom, hogy egy és ugyanazon a stílusa és viselkedése, mint Rony-nak. Nem elég nekem egy Rony Baker, és még hozzá csatlakozik egy Maya Stevenson nevű lány, akik ellen nem lesz menekvés, számomra?

A gondolat arról, hogy mi lesz velem, hogyha Rony és Maya összefognak majd, amikor megismerik egymást, képtelen vagyok a fejemet fogni.

Azonban ezeken a most következő félórában, a fiúknak köszönhetően, nem gondolkoztam tovább.

Helyette hagytam, hogy magával ragadjon a zene, és ama tudat arról, hogy Liam és én megpróbáljuk egymással...

Sziasztok.

Őszintén sajnálom, amiért megint csak késtem a fejezettel... de őszintén megvallva, nem volt időm se rá, meg ihlet hiányban szenvedtem.  De, most itt van... és egy helyet, két fejezetet kaptok. Amelyről csak remélni tudom, hogy elnyeri majd a tetszéseiteket, és hogy véleményt is hagytok majd. Macy-nak külön köszönöm, amiért írt az előző fejezethez. <3

Szeretném, ha leírnátok a véleményeiteket... hogy tudjam érdemes -e folytatnom tovább eme történet írását.

Igaz... egy teljesen új történet fogalmazódott meg bennem... amelyet már el is kezdtem levetni, csak azt nem tudom, hogy kíváncsiak vagytok -e rá. Mert ha igen, akkor ugyan ezen a blogra írnám. Csak mert, a másik történetnél, több most az ihletem... :/

A döntés rajtatok áll.

Love

~Dóry~