7. fejezet

Sziasztok. Íme itt is van az újabb rész. Amely... nos nem igazán lett valami jó... de azért, remélem nektek valamennyire elnyeri majd a tetszéseiteket. :$ Macy-nak és N.-nek köszönöm a véleményeiket, amelyet megosztottak velem. És Imeandmyself-nek is köszönöm, a chat-ben írt véleményét. :) 

A következő fejezettel kapcsolatosan, még nem tudok semmit sem mondani. De addig is Kellemes és szép hetet kívánok, nektek.

Love

~Dóry~

(Danielle sz.)

Pár nappal később…

Már négy napja, hogy itt vagyok Londonban. Ez alatt a négy nap alatt, sikerült annyira megismernem a srácokat, amennyire én akartam. Azaz, csak is azokra a pillanatokra voltam kíváncsi, amelyek nem kötődnek a sztársághoz.

Például okára, arra voltam kíváncsi, hogy hol laktak, mit csinálnak olyankor, amikor nem kell a médiában szerepelniük. Na meg arra az időszakukra, amikor még nem jelentkeztek a tehetségkutatóra.

Igaz az első napon, amikor ideérkeztem, és megtudtam, hogy ők is jelen lesznek az életemben, ebben a két és fél hónapban, úgy gondoltam, hogy oly messzire elkerülöm majd őket, amennyire csak tudom. E – helyet, amióta itt vagyok szinte mindig velük voltam.

Kellemesen csalódtam bennük, annak ellenére, hogy ők egy híres bandatagok, és hogy az apám a menedzserük.

Olyanok, mint minden más, hétköznapi fiatal srácok. Csak annyi különbséggel, hogy ő értük szinte a fél világ rajong.

Kivéve én. Ugyanis én nem hallgattam eddig a dalaikat, vagy legalábbis nem rémlik, hogy valaha is hallottam volna róluk, mind idáig. Nem kértem őket arra, hogy játszanak nekem valamit. Mert engem nem, azaz oldaluk érdekelt, és érdekel, amelyet a külvilág számára mutatnak.  Hanem azaz oldaluk, akik ők valójában a magánéletben…

A gondolataimat az ajtómon lévő kopogtatás zavarta meg. Mielőtt bármit is reagálhattam volna, az ajtóm kinyitódott.

-         El, kicsim! – lépett be, azaz ember a szobámba, akit az apámnak kéne szólítanom, de az elmúlt évek során, már nem tekintettem őt annak.

Tett felém egy lépést, mire én hátrább léptem. Amint ő ezt észrevette, megállt.

-         Már nem is köszönthetlek? – kérdezte, felháborodást tettetve.

-         Szia. – köszöntem neki, minden érzelem nélkül.

A hajára pislantva, néhány ősz tincs látszódott. A szeme alatti karikák, újra visszatértek. Az elmúlt két év alatt, nem változott sokat. Ugyan úgy nézett ki, mint amikor legutóbb láttam őt.

-         Csak ennyi egy, szia? Semmi, jó téged is újra látni apa? Vagy egy ölelés? – kérdezte, most már csalódottan.

-         Semmi ölelés, és sem pedig jó téged is újra látni. Tudtommal nem éppen jó viszonyban váltak el útjaink. – mondtam, hátha emlékszik még az itt létem utolsó pillanatára. – És az óta eltelt vagy két év. És megváltoztam. Már nem az vagyok, aki akkoriban voltam, Simon.

-         Értem. – felelte, miután felfogta a szavaim értelmét.

Először azt hittem, hogy valami szólni fog majd arról, hogy a nevén szólítom az „apa” helyett. De nem tette.

-         Azért én még is mondanék valamit. Örülök, hogy itt vagy. – mondta, és egy mosolyt is küldött felém.

Nem feleltem, csak bólintottam.

Még egy kis ideig némán ált a szobám közepén, aztán megfordult és elhagyta a szobámat.

Csalódottságot, és némi szomorúságot láttam a szemeiben, de nem hatott meg. Többé már nem. Rengetek csalódást, szomorúságot és fájdalmat okozott ő nekem ahhoz, hogy most hirtelen félre tegyek minden haragos érzelmet, és utána rohanjak. És a karjaiba ugorjak.

Nem tudtam már rá úgy tekinteni, mint régen. Pedig amikor megpillantottam őt, az elhatározottságom majdnem romba dőlt.

Egy rövid pillanat erejéig, a nyakába akartam vetni magam. Érezni akartam, apai ölelését. És el akartam neki mondani, hogy mennyire hiányzott.

De az után, hogy eszembe jutottak a múlt történései, sikerült tartanom magamat.

Nem hagyom, hogy többé csalódást okozzon. Vagy akár fájdalmat.

Mert már többet nem viselnék el tőle…

Késő délután volt, a nap elég melegen sütött még mindig, de már nem annyira, mint dél tájban. Így hát, a szekrényemhez léptem ahonnan előkaptam a két részes, fekete – fehér pöttyös bikinimet. Amelyet miután magamra öltöttem, egy kendőt kötöttem a derekamra, majd lefele indultam a lépcsőn. A nappaliban egy lélek sem volt, így mielőtt kimehettem volna az udvarra, a konyhába mentem, csak hogy megigyak egy pohárhűsítő limonádét.

A konyhába lépve, a házban lakók, Joe kivételével, mind az asztalnál foglaltak helyet. Érkezésemre a folytatott beszélgetésüket abbahagyták, és rám tekintettek. Kicsit zavarban voltam, ugyan is nem igazán szeretek mások előtt egy szál bikiniben flangálni. Főleg meg, ha azok a mások közül, ott van az a személy, akitől a szívem hevesebben kezd verni.

-         Ejha! – füttyentet Zayn és Harry egyszerre.

Éreztem amint az arcomat pír lepi el, így amilyen gyorsan csak tudtam, kitöltöttem magamnak az üdítőt és már startoltam is kifele az udvarra. Ahol egyenesen a medencét céloztam meg.

De még fél fülel hallottam amint, Simon nevetve ezt mondja a két fiúnak:

-         Azért óvatosan fiúk!

A medencéhez érve, először kiürítettem a pohár tartalmát. Az után, levetettem magamról a kendőt. És belesétáltam, a langyos vízbe. Majd úszni kezdtem…

Percekkel később, amikor a felszínre buktam, a medence felé érkező fiúkat vettem észre. Mindannyiikon csak egy – egy fürdő nadrág volt. Vállukon pedig egy – egy törölköző. Kivéve Liam -en. Ugyan is rajta egy szürke póló is volt, és mintha két törölközőt láttam volna a kezében.

-         Ugye, nem baj, ha mi is csatlakozunk? – kérdezte, Louis mikorra már beleugrott a vízbe.

-         Nem. – válaszoltam, mosolyogva.

Majd őt követték a többiek. De, Liam nem. Ő ahelyett, hogy csatlakozott volna hozzánk, a törölközőt letette az egyik napozó ágyra, majd a tölgyfára akasztott hintába ült.

Kicsit csalódott voltam, amiért ő nem csatlakozott hozzánk, azonban nem sokáig voltam az. Ugyan is a fiúk gondoskodtak arról, hogy jól érezzem magam.

Egymást fröcsköltük, és nyomtuk le a víz alá.

Volt, hogy abban versenyeztünk, ki bírja tovább levegő vétel nélkül. Ami igazán vicces volt, ugyan is a fiúk nem hagytak egymásnak lehetőséget arra, hogy rendesen játsszon a másik. Mert vagy megcsíkolták, vagy a felszínre húzták a másikat. De, engemet sem hagytak ki a játékukból. Amit egyáltalán nem bántam.

Annyira mások ők, mint a többi tini sztár. Annyira mások, mint a többi ember.

Ez alatt a hét alatt, elég közel kerültek ők hozzám. És, nagyon is megkedveltem őket.

Kis idő elteltével, amikor Liam még mindig a hintában ült, úgy döntöttem, hogy akárhogyan is, de ráveszem őt, csatlakozzon hozzánk. Így hát kimásztam a medencéből, majd a hintaágyhoz lépve az egyik törölközőt, amelyet Liam hozott ki, magam köré tekertem, és elindultam felé.

Amikor oda értem, megálltam és helyet foglaltam mellette. Amint a kezünk egymáshoz ért, mint ha ezernyi szikra pattogott volna köztünk.

-         Mi a baj? – szólaltam meg.

-         Semmi. – felelte, egy enyhe mosollyal, majd a lehajtotta a fejét.

-         Na… mond már el. – löktem meg, játékosan.

Nem felelt, így hát képtelen voltam az oldalába bökni. Amitől arrébb húzódott egy kicsit.

-         Talán valamelyik fiúval összebalhéztál? – húztam fel a szemöldökömet kíváncsian.

-         Nem… csak Simon szólt, hogy holnap este lesz egy fellépésünk. Pedig úgy volt, hogy legalább egy hónap pihenőt kapunk. Erre meg, tessék. Egy újabb fellépés. – nevetett fel keserűen.

-         Sajnálom. – simítottam az egyik kezemet az ő összekulcsolt ujjaira. – De, most ne a holnappal foglalkozz, hanem a mával. Tudod, hogy mit szoktam erre mondani?

-         Nem. – rázta meg a fejét.

-         Élj a mának! – feleltem, majd megragadva a kezét felállítottam magunkat. És elkezdtem húzni őt magam után, egészen a medence széléig.

Amelynek a szélénél megállva, hirtelen ötlettől kezdve belöktem őt a vízbe.

-         Héj! – kiáltott fel prüszkölve, amikor a felszínre bukott fel.

A tekintetem azonban a vizes hajáról, egészen a mellkasára tapadó pólóra esett. A víznek köszönhetően, a pólóján keresztül rálátást nyerhettem, izmos mellkasára. Amikor észrevette, hogy mit nézek. Egy széles vigyor terebélyesedett az arcán, majd lerántotta magáról a vizes pólóját, amelyet a medencén kívülre hajított.

-         Csak nem tetszik a látvány, kisasszony? – kérdezte, szemöldök húzogatva miközben ki úszott a medence annak szélére, ahol én még mindig lecövekelve álltam.

-         Nem! – hazudtam, rögvest. De, persze ő ezt igencsak észrevehette, ugyan is hangosan felnevetett.

A nevetését hallva, az én ajkaim is mosolyra húzódtak, majd ledobtam magamról a törölközőt és beugrottam mellé.

Mivel Liam is csatlakozott végre hozzánk, és közben Louis szerzett valahonnan egy strandlabdát, így két részre bomlasztottuk, hatosunkat. Amíg Zayn, Harry-vel és Niall-el került egy csapatba, addig én Louis-al és Liam-el. Majd kezdetét vette a labda játék, amely jó kedvűen és viccesen telt el…