6. fejezet

Sziasztok! Íme itt is van az újabb rész, amely reméli elnyeri majd a tetszéseiteket. :) Az előző részhez írt két kommentelőmnek, Macy-nak és Rockpassion-nak hálás köszönettel tartozom, amiért írtak nekem véleményt. Köszönöm csajok! ♥

A következő részről még csak annyit tudok elárulni, hogy lehetséges... hogy lesz egy kis idő ugrás. De csak párnapot fogunk majd ugrani. Csak hogy ne ragadjunk le így az elején. ;) :D

Kellemes olvasást kívánok!

Love

♥Dóry♥

(Green Day - Longview)

(Liam sz.)

De, amint a konyhaajtóhoz értem, megtorpantam.

Hirtelen döbbentem rá arra, hogy nem lenne helyes, ha Rosát faggatnám Ellie-ről. Mert bár tudom, hogy Rosa úgysem mondaná el neki, hogy mesélt nekem róla. Azért mégis, helytelennek éreztem ezt a döntést.

Nem üthetem bele az orromat abba, ami nem az én dolgom. Ha majd úgy dönt, és ha majd megbízik bennem annyira, hogy elmondja mi bántotta – mi bántja, akkor én ott leszek, és meghallgatom.

Nem szeretném, hogy tolakodónak tituláljon, aki minden áron a múltját akarja tudni. Amelyet, ő oly annyira szeretne meg nem történté tenni.

Vajon szereti a kiskutyákat? – tettem fel magamban ezt a kérdést, hirtelen. Amelynek hallatán, homlokon csaptam magam.

Még is, hogy jött ide ez a kérdés? Egyáltalán nem is gondoltam én kutyára, erre meg az a kérdés érdekelt, hogy szereti –e őket.

Azt hiszem, kezd Louis totálisan az agyamra menni az állatmániájával. Bár, igaz ő leginkább a galambokat részesíti előnyben. Én meg most jelen pillanatban a kutyáknál tartok.

-         Minden rendben? – csendült fel, közvetlen mögülem a világ legszebb hangja. Amelyben, mintha némi aggodalom is érződött. De, nyilvánvalóan én ezt beképzeltem magamnak. Vagy még sem?

-         Ho… hogyne. – nyögtem ki, dadogva.

Na, ez szép volt Payne! Így leégetni magadat, pont ő előtte? Akit az első pillantás óta, elvette az eszedet?! Most nyilván valóan, totál – idiótának tarthat.

De még is, mit számít az? –ez hülye kérdés volt.

Mert igen is számít. Nekem, biztosan.

-         Biztos? – kérdezte, némi értetlenséggel a hangjában.

Amelyre, most már tisztábban és értelmesebben tudtam válaszolni.

-         Igen, biztos. – mosolyogtam rá, csak hogy palástolni tudjam az idiótaságomat.

-         Ööö. Oké. – húzta el a végét, majd beslisszolt előttem a konyhába.

Idióta! – dörrentem rá magamra, miközben követtem őt.

A konyhában rajtunk kívül senki sem volt.

Láttam amint Danielle, a tegnapi napról megmaradt spagettiból, kiszedett adagot helyezett be a mikroba. Így követve az ő példáját, a tömörfa konyhaszekrényhez léptem, ahonnan egy tányért és egy villát vettem ki magamnak, és én is egy adag tészta mennyiséget szedtem. Amelyet miután én is megmelegítettem, helyet foglaltam az asztalnál vele szemben.

-         Jó étvágyat! – kívántuk egyszerre, a másiknak, amikor neki kezdtük az előttünk lévő ételt fogyasztani.

Egész idő alatt, egyikünk sem szólt egyetlen egy árva szót sem. Csupán csak is a villáink koccanása hallatszódott. Időnként, amikor a tekintetünk találkozott, mind a ketten elmosolyogtunk.

Amikor a villámra tekertem fel a spagettit, egyszer csak egy paradicsomszószos tészta repült a felsőmnek.

-         Hé! – néztem döbbenten, Ellie-re.

Aki, kérdőn nézett vissza rám.

-         Mi az? – kérdezett vissza.

-         Ezt én is kérdezhetném. – szóltam vissza.

Mire ő csak vállat vont, majd tovább folytatta az étkezést.

Értetlenül álltam, helyesbítek ültem, ahhoz hogy így megdobott. Még is miért tette? – amint feltettem magamnak ezt a kérdést, egy újabb tészta repült nekem. Az arcára pillantva láttam amint a mosolyát próbálja visszafojtani. Felhúztam a szemöldököm kíváncsian, mire ismét megdobott.

Ha harc, hát legyen harc! – gondoltam magamban. Majd lehúztam a villámról egy tészta darabot - amelyet nem sokkal később követette a többi is-, és felé dobtam.

És ekkor kezdetét vette a Danielle Cowen és a Liam Payne féle, kajacsata…

Amikor már egyetlen egy tészta sem maradt a tányérunkon, mind a ketten a másikra pillantottunk, és hangos nevetésben törtünk ki. A ruhánk paradicsom szószos lett, amitől az ujjaink és az arcunk is ragadott. A hajunk pedig telis – teli volt tésztadarabokkal. A konyha pedig, hogy is mondjam. Itt – ott, tészta darabok hevertek.

-         Itt meg mi történt? – hallottuk meg Rosa hangját, akinek az arca az elképedtséget mutatott.

-         Hát itt meg mi történt? (Zayn)

-         Ki tört a harmadik világháború? (Harry)

-         Kajacsata volt, és engem pedig nem is hívtatok? (Louis)

-         A fenséges spagettimet széjjeldobáltátok? Hogy tehettetek ilyet? (Niall)

Hallatszódtak a különbnél - különbkérdések a srácoktól sorjában.

-         Apám, halálian festetek mind a ketten. – nevetett fel Tom, aki a fiúk mögött állt meg.

-         Kösz. – vágtuk rá egyszerre Ellie-vel, akivel együtt nevettünk Tommal.

-         Örülök, hogy ilyen jól szórakoztattok, és még szórakoztok is. De, mivel ez a ti remek művetek, – mutatott Rosa, a konyha azon részeire ahol a spagetti maradványai hevertek. – éppen ezért ti is fogjátok eltakarítani.

-         De én akkor is tudni akarom, hogy engem miért nem hívtatok kajacsatázni. – fonta össze a karjait a mellkasa előtt, Louis sértődötten. – Vagy ennyire haragszotok rám?

-         Egyikünk sem haragszik rád, Louis. – szólalt meg Ellie. És kedvesen rá mosolygott, az imént még durcizós kedvében lévő barátomra.

Aki miután megtudta, hogy egyikünk sem haragszik rá, mind a kettőnket szorosan megölelt.

Mivel a konyha rendbetétele a mi feladatunk volt, így Rosa mindenkit kitessékelt a konyhából.

Miközben én a csempét töröltem, addig Ellie az asztalt törölgette le. Így alapos rálátást nyerhettem, formás combjaira és a hátsó fertályára. Hatalmasat nyelve, fordítottam el a fejemet másik irányába, mind addig, amíg nem végeztünk. De, persze néha – néha felé sandítottam. Ahogyan ő is felém.

-         Így ni! – motyogta az orra alatt bájosan, csípőre tett kézzel.

-         Úgy látom végeztetek is. – jelent meg Rosa újra a konyhában, és alaposan végig fürkészte a tekintetével a helyiséget. – Most már mehettek, átöltözni.

Mi csak beleegyezően bólintottunk, és már el is hagytuk a konyhát. Azonban az ajtóban egymásba ütköztünk. Egymásra vigyorogtunk, ami nem jelenthetett mást, mint hogy most itt éppen egy erő verseny vette kezdetét. Hogy melyikünk bír hamarabb kijutni az ajtóból.

Ahogyan ő is, úgy én is elkezdtem őt bökdösni. De, még mindig az ajtóban maradtunk.

-         Akkor is én vagyok az erősebb! – morogta, visszafele taszítva a testemet az aprócska kezeivel.

-         Nem úgy látszik. – vigyorogtam rá szemtelenül.

Ekkor ő az arcomba csípet, amihez hirtelen kaptam oda a kezemet, és egy – két centivel hátrébb léptem.

-         Áú. Ez fáj! – dörzsöltem meg az arcom.

-         Bocs, de én megmondtam, hogy én vagyok az erősebb. – mondta egy széles vigyor közepette. – Tényleg ennyire fáj? – kérdezte, kicsivel később aggódóan.

-         Ühüm. – feleltem, még mindig az arcomat fogva.

Erre közelebb lépett, és az apró puha meleg ujjaival lefejtette a tenyeremet az arcomról.

-         Uh… ez eléggé piros. – húzta el a száját, bűnbánóan. – Sajnálom.

-         Semmi baj. – suttogtam halkan, ugyanis a parfümje illata, mélyen az orromba kúszott ismételten.

-         Várj, hozok egy kis jeget. – mondta, majd mögöttem be is lépett a konyhába, ahonnan pár másodperccel később egy kis ruhába rakott jéggel tért vissza.

Az arcomra helyezte amelynek, hü - vősségétől felszisszentem. De, amikor a bűnbánó tekintetébe néztem, az egyik kezemet az övéire simítottam. Amellyel épp a jeget tartotta az arcomhoz.

-         Köszönöm.  – mondtam hálásan.

Rámosolyogtam, amit ő viszonzott is.

-         Csak tartsd rajta még egy kis ideig. – motyogta, és kicsúsztatta a kezét az enyém alól.

Majd megfordult, és otthagyott a konyha előtt.

-         Ellie… - ejtettem ki a nevét, amikor utána léptem.

De már csak a távolodó alakját láttam, amely lassan el is tűnt a lépcső felszínén.

Sóhajtva követtem én is az ő példáját, csak hogy én a „saját” szobámba mentem. Ahonnan tiszta ruhát előkapva léptem be a fürdő szobába, ahol egy gyors zuhany következtében le is tudhattam magamról a tisztálkodást.

Mire vissza értem a szobámba, a fiúk Tom kivételével mind az ágyamon heverésztek.

-         Ki vele! Részleteket akarunk, de most azonnal! – parancsolt rám Harry, miközben pajkosan összemosolygott a mellette ülő Louis-sal.

-         Milyen részleteket? Nincsenek részletek. – néztem rájuk értetlenséget tettetve.

De, tudtam, hogy úgy sem hisznek nekem.

-         Aj, ugyan már! Ismerünk Liam, és tudjuk, hogy vannak részletek. Szóval? – szólt rám Zayn.

Egy kellemetlen sóhaj hagyta el a számat, és mindent. Azaz vagyis csak majdnem mindent elmeséltem nekik, a mai napon történtekről. Kezdve onnantól, hogy kirohant az étteremből. Ám ennél a résznél, mind a három srác Louis-ra csapott.

-         Ááá. Ezt most miért kellett? Már bocsánatot kértem. – pattant fel hirtelen az ágyról, csak hogy az ágy melletti fotelban tudjon elhelyezkedni.

-         Shh… - pisszegték őt le, engem pedig a folytatásra intettek.

Majd onnan folytattam tovább, amikor utána mentem… elmeséltem nekik a konyhaajtóban lévő kis játékunkat is, amelynek az lett a vége, hogy mindannyian kinevettek. Pláne meg annál a résznél amikor Ellie az arcomba csípet. Amikor már nem tudtam tovább tolerálni, hogy ők ilyen jól szórakoznak rajtam, így éppen ezért mindannyiukat kitessékeltem a szobából. 

Amikor egyedül maradtam, azért én is megeresztettem egy mosolyt magamban.  Tény, hogy tényleg gyerekesen viselkedtünk. De, élveztem. És ahogyan észrevettem, ő is élvezte.

Ez után valami arra sarkalt, hogy lépjek a kétszárnyú ablakhoz. Arrébb húzva a függönyt, Ellie-t pillantottam meg, amint a hatalmas tölgyfára épített hintában helyezkedik el, kezében a lejátszójával és egy könyvel. Amelyet biztosan még a tegnapi napon kezdhetett el.

Egy sárga, fehér virágmintás pántos ruhát viselt, amely kiegyensúlyozta karcsú alakját. Hullámos haját pedig egy csattal fogatta haját. Így látatva gyönyörű szép, szív alakú arcát.

Tetszik nekem, nagyon is. Van benne valami megmagyarázatlan dolog, ami miatt túlságosan is vonz. Amiért, minél jobban szeretném őt megismerni. És itt már csak az a kérdés, hogy ő szeretné - e, ha megismerném? És, hogy ő is viszont szeretne –e megismerni engem…