11. fejezet

Sziasztok.

Íme itt is van az újabb rész. Az előző fejezethez írt kommenteket köszönöm.

Kellemes olvasást kívánok hozzá!

Love

~Dóry~

(Liam sz.)

Azaz érzés mely átjárja testem minden egyes porcikáját, messze felül múlja a vártat, és vártakat egyaránt. Nem hittem, és nem gondoltam, hogy Danielle igent fog mondani. De mi nem szebb annál, ha egy álom beteljesül? Melyre, az elmúlt napokban oly annyira áhítoztam?!

Amióta itt vagyunk, a minden napjaimat csak is ő miatta érzem virágzónak. Amely soha el nem hervadt, csak örökké virágzódig. 

Elég egyetlen mosolyát meglátnom, avagy a gyönyörű tengerkék szemeibe pillantanom, a testemet és a szívemet egyaránt melegség és határtalan boldogság járja át. Előtte még soha ilyeneket nem éreztem, és még nem is tapasztaltam.

Pedig amikor idejöttünk, elhatároztam, hogy történjék bármi is, nem hagyom hogy akármelyik lány is de elvegye az eszemet. Erre még is mi történik? Rögvest az első pillanatban elkápráztatott ő. Ő aki, a legesleggyönyörűbb lány, akit valaha is láttam.

Elérte, hogy a gondolataim mindig ő körülötte forogjanak. Hol ott tudom, hogy nem szán szándékkal tette.  De hisz ki tudna ellen állni a szépségének, bájának, kedvességének?

Az ágyamban forgolódva, azon tűnődöm, hogy vajon hova is vihetném el őt, az “első” randink alkalmából?!

Az éttermi helyszíneket, eleve el is vetettem. Na nem mintha, nem szeretném megmutatni őt a világnak, hogy ki is ő, és hogy velem van. De, ő hozzá nem tudok elképzelni egyetlen egy éttermet. Nem tudom miért, talán csak megérzés, de nem hiszem, hogy rajongana az éttermi randikhoz.

Esetleg a piknikezést tudnám elképzelni ő hozzá. Legalábbis a minden napos udvar kint létét látva, jutott ez az eszembe.

Vajon tényleg okos döntés lenne, rögvest az első randit piknikezéssel kezdeni?

De akkor még is, hova és milyen helyre vigyem őt el? Valami különösre gondoltam, amely se nem puccos sem pedig, túl hanyag.

A két kezemet a fejem alá csúsztatva, kulcsoltam össze kötve, miközben a tekintettemmel a kékre festett plafont tüntettem ki.

Talán mozi? – Á... az kezdésnek nem tetszik. Fagyi? – Igaz, imádja.. a kókuszosat, de majd esetleg a második randinkon.

Még is honnan vagy benne olyan biztos, hogy lesz második randitok is? – kérdezte, egy ismeretlen hang. Amelyet eddig még soha nem hallottam.

Miért ne lehetne? – kérdeztem vissza.

Talán mert még az első randi helyszínét se találtad ki, ráadásul az is megeshet, hogy nem fogja magát jól érezni! – vágta rá azonnal.

Lehet, hogy igazad van. De, én bízom abban, hogy igen is jól fogja majd érezni magát. Az első randink helyszínét, majd még kitalálom. – mondtam kissé morcosan.

Na én erre kíváncsi leszek. Csak aztán nehogy, azt kelljen majd kimondanom, hogy: “Én megmondtam!”

Nem fogod ezt mondani, elhiheted nekem! – vágtam gyorsan vissza. - Majd meglássuk.  – mondta szerényen, a hangocska.

Igen, majd meglássuk. – helyeseltem.

Elképesztő.

Avagy nem normális.

Ez a két szó illik most ahhoz amit éppen gondolok jelen pillanatban arról, amit az elmúlt pár percben tettem. Magamban beszélek. Ez új és furcsa tett volt tőlem.

Arról hallottam már korában, hogy vannak olyanok akik magukban beszélgetnek, de álmomban sem gondoltam volna soha, hogy egyszer én is ezt fogom tenni.

Soha ne mond, hogy soha! – jelentette ki ismételten, a hang. Majd amilyen hirtelen jött, úgy el is tűnt.

Felülve az ágyban, egy hatalmas sóhaj kíséretében kimásztam a takaró alól. Majd belebújva a papucsomba, csoszogtam el az ajtóig, amelynek lenyomva a kilincsét, kitártam az ajtót, csak hogy átléphessem a küszöböt. Lépcső felé véve az irányt, egyenként csiga lassúsággal szedtem a lécsőfokokat, mind addig amíg le nem értem az aljáig. Onnan a konyha felé vettem az irányt, ahol nem kis meglepetésemre Niall –re találtam. Aki egy egész sajtos – szalámis  pizza előtt ült. Amelyet igencsak jóízűen fogyasztott.

-          Jó étvágyat! – szóltam oda neki, miközben a hűtőhöz léptem. Ahonnan kivettem a kancsó narancslevet.

-          Köfi. – mondta, teli szájjal.

Levéve két poharat a polcról, leültem Niall –lel szemben, aki elé csúsztattam az egyik megtöltött poharat. Ami során ismételten, egy: “Köfi” – volt a reagálása.

Némán ültünk egymással szemben, hol ott közben Niall csámcsogását hallgattam.

-          Kéred? – kérdezte, mikor már az utolsó szelet pizzát emelte maga elé.

-          Kösz, nem. – válaszoltam. Mire, ő csak rántott egyet a vállán, és a saját szájához emelve, harapott bele a tésztába. – Min agyalsz ennyire? – kérdezte, egy kis idő után.

-          Hm? Miből gondolod, hogy agyalok valamin? – néztem rá kérdőn.

-          Mert általában, olyankor nem tudsz aludni. – rántotta meg a vállát. – Na ki vele.

Egy pár perces morfondírozás után, végül elmondtam neki, hogy min is agyalok. Ezt követően, néhány perc erejéig gondolkodó arcot vágott, majd aztán elkezdett néhány megfelelő helyszínt és tevékenységet felsorolni.

Voltak köztük, olyanok amelyeket jónak is találtam, de voltak olyanok is amelyeket, egyből ki is zártam. Gondolok itt például okáért, az étteremre. Amelyet már jóval ezelőtt körülbelül, fél órája, hogy ki is zártam.

Miközben én továbbra is Niall felsorolásait hallgattam, egy ismerősen csengő hangra figyeltünk fel.

-          Hát ti? – tette fel a kérdést, mire mind a ketten felé fordultunk.

Egy egyszerű szürke melegítőt és egy szürke topot viselt. Haja pedig lófarokba volt kötve, és néhány tincs azért kicsúszott a gumiból. De még így is gyönyörűnek találtam őt.

-          Nem tudtunk aludni. – válaszolt mindkettőnk helyett, Niall. – És te? – kérdezett vissza.

-          Én csak egy pohár vízért jöttem, mert az este elfelejtettem fel vinni magammal. – felelte, és már a csap felé tartott.

Néma csöndben figyeltük, amint felpipiskedve leemel a polcról egy poharat, amelyet nem sokkal később a csap alá tett. Amikor az megtelt vízzel, a meggyvörös ajkaihoz emelte. Amely során, kénytelen voltam egy nagyot nyelni. És csak abban reménykedtem, hogy nem hallatszód-ott  Annyira csábítóan emelte az ajkához azt a poharat, hogy legszívesebben felpattantam volna a székről  hogy aztán elé lépve, a saját ajkaimmal érintsem meg az övéit.

Megrázva a fejemet, kényszerítettem magamat a visszafogásra.

-          Hát akkor én már nem is zavarlak tovább titeket, ugyan is mindjárt vissza leragadnak a szemeim. – nyomott el egy ásítást. Amely során, nagyon is aranyosnak találtam őt. Amikor elhaladt mellettem, hirtelen egy összehajtott papírfecnit nyújtott felém. - Tessék. Ez bizonyára jól jön majd. Jó éjt. – mondta, és már el is indult az ajtó felé.

Mind addig néztem utána, amíg teljesen el nem tűnt a szemünk előtt.

-          Mi az? – kérdezte kíváncsian Niall, át – át hajolva az asztalon.

-          Nem tudom. – mondtam, majd ketté hajtottam a papírt. Amelyen egy gyönyörű szép kézírást véltem megpillantani.

Amikor el olvastam a nagybetűkből álló címet, egy kicsit hangosabban nevettem fel. Mire, Niall kíváncsian, ólálkodott mögém. És úgy olvasta el velem együtt, a papíron lévő tartalmat:

Egy bakancslista, amelyeket randinként is meglehet valósítani:

-          Mindig is szerettem volna kipróbálni a kenuzást;

ahogyan

-          Az ejtőernyőzést;

-          A görkorcsolyázást avagy a jégkorcsolyázást;

-          A gokardozást;

-          A delfinekkel való úszást;

-          A piknikezést a naplementében;

-          Tenni valami őrültséget, amelyet soha nem bánnék meg;

-          Mindig is szerettem volna elmenni egyszer egy kalandparkba;

-          Mindig is kiakartam próbálni a lovaglást;

-          és végül mindig is szerettem volna, felmászni a Hoollywood – feliratra!

Bár van még egy jó pár olyan, amelyet mindig is szerettem volna megtenni avagy kipróbálni. Úgy gondolom, hogy ezek azok amelyeket, a legeslegszívesebben szeretnék, avagy tennék meg.

Remélem, sikerül dűlőre jutnod. Sok sikert hozzá, Liam!

Egy újabb 4-szer is díj! :)

Sziasztok.
A blog megkapta a második díját, amelyet egyben döbbenten vettem tudomásul, és egyben boldogan. Nem is tudom elmondani, hogy mennyit is jelent ez nekem. Egyet még is tudok, sokat! :)

Eme díjat két igazán rendkívüli írónak köszönhetem. Sunshine-nak; ••Macy Claudia Morrow♥••: -nak; Destiny Hope Parker-nek és *R.R.*-nek!

És ahogyan ígértem az első díjnál, hogy a következőnél betartom a szabályokat. Na akkor lássunk is neki. ;)

1. Mindenkinek 11 dolgot kell írnia magáról!
2. A jelölő minden kérdésére válaszolni kell! 
3. 11 kérdést fel kell tenni a jelölteknek!
4. 11 embert meg kell jelölni, és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés!)

1; - Imádok zenét hallgatva aludni, olvasni, vagy egyszerűen csupán "meditálni".
- Az utóbbi időben, eléggé rákattantam a régebbi romantikus könyvekre, és a fantasy könyvekre.
- Szeretek főzni, bár van amikor semmi kedvem hozzá. xD
- Szeretném kipróbálni az ejtőernyőzést.
- Kedvenc sütim, legyen az bármilyen is... de a lényeg, hogy kókuszos legyen. 
- A három top kedvenc férfi színészeim: Johnny Depp; Christian Bale; Tom Cruise
- A három top kedvenc női színészeim: Katherine Heigl; Jessica Biel; Cameron Diaz
- A három top kedvenc együtteseim: One Direction; Green Day; Hooligans
- A három top kedvenc énekesem: Eric Saade; Ákos; Takács Nikolas
- Kedvenc énekesnőm: Rúzsa Magdi
- Minden álmom, hogy egyszer kijuthassak Londonba.

Nos, mivel ezt a díjat négy személytől is megkaptam, éppen ezért most ahogyan csak tőlem telik, mind a négy blogtársam  kérdéseire válaszolok.

Először a Sunshine kérdéseire a válaszaim:

2;
1. Ki inspirált az írásra?
- Igazság szerint, a blogok világában lévő írok. De mellettük, Stephanie Meyer és L.J.Smith!
2. Vannak "rituáléid" amikor írsz?
- Igen, még pedig a zene hallgatás.
3. Mikor kezdtél el írni?
- Egy két nappal több mint, másfél éve.
4. Milyen karakter az, akiről szívesen írsz?
- Egy általam kitalált személy, akinek azt a képet alkotom meg, akivé szeretnék lenni. Vagy, egyszerűen a magam körül lévő emberek, személyiségeiből.
5. Milyen könyv vagy film szereplőjének a bőrébe bújnál szívesen?
- Hm... ez nálam változó. Tulajdonképpen nincs meghatározó, könyv avagy film szereplőm. De, ha már a könyv szereplőjéről van szó. Akkor a: Becca Fitzpatrick_-_Csitt - csitt c. könyv főhősnőjének, Nora Grey bőrébe bújnék szívesen. Míg filmben, a Házibuli c. film főhősnőjének Vic bőrébe.
6. Szeretnéd néha visszapörgetni az időt?
- A válaszom igen, szeretném.
7. Ha bárhol élhetnél a világon, hol élnél?
- Na ez egy frappáns kérdés. Svédországban azon belül Stockholm-ban, London-ban, és Párizsban. De leginkább, egy lakatlan szigeten.
8. Volt már olyan, hogy kívántál valamit és valóra is vált?
- Nos... őszintén szólva, nem tudom. Talán igen. :/
9. Komolyan szeretnél foglalkozni az írással?
- Lehetséges, hogy igen.
10. Melyik napszak a kedvenced?
- Az éjszaka.
11.Ha most kívánhatnál valamit, és valóra válna, mit kívánnál?
- Ha most elárulnám, akkor oda lenne a kívánság. ;)

Másodszor pedig Macy kérdéseire a válaszaim:

1. Ki a kedvenc karaktered a saját történetedben és miért?
- Természetesen Danielle. Mert az mellett, hogy sok fájdalmas emlék fűzi őt Londonhoz és édesapjához, mégis anyja unszolására, az apjához utazott. És az helyett, hogy az apja képébe vágta volna rögvest az első pillanatban a sérelmeit, mégsem tette. És ez miatt, teljesen lenyűgöz az ő személyisége.
2. Ha lenne egy különleges képességed, mi lenne az?
- Nos... mivel a Hipervándor az egyik kedvenc filmem, így szeretnék Hipervándor képességet.
3. Ki a kedvenc írod/írónőd, és melyik műve fogott meg leginkább?
- Most egy jó ideje Amanda Quick a kedvenc íróm, és a Bukott angyal c. műve fogott meg a legjobban.
4. Ha egy napra össze lennél zárva a történeted főszereplőivel, mit csinálnátok?
- Hát... egyet tudok, hogy egy fergeteges és felejthetetlen napot töltenék el velük. Legyen az szó akár a vásárlásról, akár mozisásról, kerti partiról, avagy vidámparkról.
5. Milyen könyvet olvastál legutoljára, és mi a véleményed arról?
- Legutóbb, Becca Fitzpatrick_-_Csitt - csitt c. könyvet. Huhh... vélemény? Na ez az, amiben nem igazán vagyok valami jó, de leginkább ha könyvekről van szól. :/ De annyit biztosan tudok mondani, hogy nagyon jó könyv. Legalábbis az én véleményem szerint, jó. Imádtam a titokzatos férfi főszereplőt, aki bár kissé komisz és egy csöppet egoista is, még is vonzó és imádni való személy. És mellette, a főhősnőnk barátnőjét, aki időnként eléggé humoros részeket ad a történetnek. De természetesen a főhősnőt is szerettem. :)
6. Milyen dalok segítenek az írásban?
- Változóak a dalaim. De leginkább vegyes. Hol lassú, hol pörgős. Hol szomorú, hol pedig vidám. Hol romantikus, hol pedig fájdalmas. És ezeket leginkább vegyesen szoktam hallgatni.
7. Van -e kedvenc blogíród, ha igen ki ő?
- Természetesen van kedvenc blog írom, de annak kilétét most nem szeretném felfedni. (Remélem nem bánjátok. :) :$
8. Mi a kedvenc tantárgyad?
- Nos mivel már nem járok suliba, így mára már nincsen kedvencem. De, amikor még jártam akkor három tantárgy volt az amely egyszerre a kedvencemmé vált: Infó; Fizika; Tesi xD
9. A történeted híres főszereplőjének egyetlen rossz/jó tulajdonságát eltudnád mondani?
- Ellie jó tulajdonsága az, hogy hatalmas szíve van, amiért könnyen és hamar szerethető. Rossz tulajdonsága? Nos... a bizalom hiány készsége. Hogy mit is jelent ez? Azt rövidesen kiderül majd, és érthetővé is válik majd. ;)
10. Ha a kedvenc hírességeddel lehetnél egy napot, ki lenne az?
- Na ez aztán fogós kérdés volt...hm... azt hiszem, Louis Tomlinson lenne az. ;)
11. Van -e valami hobbid az íráson kívül?
- Van, de a temérdek hobbijaim kívül, mostanság az olvasás lett a kedvenc hobbim!

Harmadszor Destiny Hope Parker kérdéseire a válaszaim:

1. Ki a példaképed?
- Először is az apukám, másodszor pedig a nővérem.
2. Hogyan találtad ki, hogy pont ez lesz a blogban?
- Hm.. valójában ez csak úgy jött. Amikor elkezdtem olvasni az One Directionos történeteket, akkor egyszer csak nekem is feljött ama gondolat, hogy miért is ne írhatnék én is egy olyan történetet, amelyben ők szerepelnek. És akkor jött eme történetem ötlete, amelyet elkezdtem le is vetni, és közzé tenni.
3. Melyik szereplőd lennél szívesen?
- A főszereplő lány, Danielle és egy kicsit Maya is.
4. Mi a hobbid az íráson kívül?
- A zene hallgatás, és az olvasás.
5. Ha egy napra a kedvenc hírességeddel lehetnél, mit csinálnátok? Ki lenne az?
- Természetesen azt, amihez mind a kettőnknek kedve lenne. Louis Tomlinson lenne.
6. Miért pont ő a történeted férfi/női főszereplője?
- Ez megint csak egy fogós kérdés... igazából nem is tudom... talán mert ők tűntek a legszimpatikusabbaknak, és amiért az ő párosukról még nem olvastam egyetlen egy történetet sem.
7. Mit tervezel a jövőre nézve?
- Az égadta világon semmit. Ugyanis nem szeretek előre tervezni. :/
8. Mi az álmod?
- Egyszer külföldre kijutni, és ott egy sikeres és boldog életet kezdeni.
9. Ha azt tehetnéd amit csak akarnál, korlátok nélkül, mi lenne az?
- Igazából, nem tudom. :/
10. Mi a kedvenc filmed/sorozatod?
- Van egy jó pár olyan film ami a kedvencem, de közölük is a legeslegjobban a Halálos iramban c. film összes része, kivéve a harmadik. Sorozatok közül belül, a Cobra 11 és a Castle.
11. Ki a kedvenc szereplőd a saját történetedben, és miért?
- A válaszom, megtalálható egy kicsivel fentebb, a "Macy" által feltett első kérdésnél. :)

Negyedszer pedig, *R.R.* kérdéseire, a válaszaim:

1.Hogy szeretted meg az 1D-t?
- Valójában az ötödik avagy hatodik vagy nem is tudom,hogy hányadik hallgatási alkalommal, azon filóztam, hogy miért is különleges az ő hangjuk, zenéjük. Amikor rájöttem hogy éppen azért, mert ők mások. Pontosabban egy öt főből álló, együttes. Mindannyiuk hangja nagyon megtetszett, és egyhamar csak szerethetőbbé vált számomra, oly annyira, hogy aztán képes voltam egy egész délutánt az ő zenéjüket hallgatni. És onnantól kezdve, ők is a kedvenc együtteseim közé tartoznak.
2. Mit jelent számodra az írás?
- Kikapcsolódást.
3. Ki a példaképed?
- Válaszom, fentebb "Destiny Hope Parker" első kérdésénél található.
4. Csak egy történetet írsz, vagy többet?
- Ezen történetemen kívül vannak más történeteim is. :)
5. Mikor és hogyan tudatosult benned, hogy írni szeretnél?
- Nem sokkal az első történetem előtt, ami előtt Twilight, és RobSten-es történeteket kezdtem el olvasgatni. És a bátyám, javaslatára belekezdtem életem első, és saját történetébe. Ez körülbelül, több mint másfél évvel ezelőtt volt.
6. Mi ösztönzött erre?
- Inkább mondanám azt, hogy ki. A bátyám.
7. Kedvenc könyv?
- Most jelen pillanatban a Becca Fitzpatrick_-_Csitt - csitt c. könyve.
8. Kedvenc film?
- A válaszom megtalálható, a Destiny Hope Parker által feltett 10 kérdése alatt.
9. Ki a kedvenc  1D bandatagod?
- Őszintén szólva, mind az öten! :)
10. Ha nem írsz, mit csinálsz?(Hobbiból?
- Olvasok.
11. Mióta szereted az 1D-t?
- Kb. fél éve.

3;
1. Mi vezetett rá az írásra?
2. Ki a példaképed?
3. Miért lett a történeted főszereplője az adott "szereplő"?
4. Szeretnéd -e ha a továbbiakban az írásod könyvileg, avagy filmileg is napvilágot lásson?
5. Mi alapján formálod meg a történetedben lévő női és férfi főszereplő, és fontosabb mellékszereplők karaktereit?
6. Mi az egyik legnagyobb álmod?
7. Ha szemtől szemben találkozhatnál a kedvenc hírességeddel, mit tennél?
8. Melyek történetek fognak meg legigazán?
9. Melyik szereplő bőrébe bújnál a legszívesebben, a saját történetedben, és miért?
10. Mit tennél, ha egyszer a saját történetedben a kedvenc főszereplőd bőrében találnád magad, és mindaz megtörténne veled, ahogyan azt te megírtad?
 - és legvégül -
11. Mit jelent számodra az írás?

4;
1. MissMe
2. Dreamer
3.  Didda
4. Alexa L. Wozde
5. Dórucika
6. Leah
7. FantasyGirl
8. Diana
9. Petra1DLiamPayne
10. Destiny Hope Parker
11. Bettina

A friss fejezetet pedig megpróbálom, minél előbb hozni. De jó hír, hogy már elkezdtem. ;)
Addig is egy kis türelem.
Love
~Dóry~

9 - 10. fejezet

(Flo Rida - Whistle)

(Danielle sz.)

    Amint Joe leparkolt a Cowell ház udvarán, Maya-val együtt azonnyomban ki is pattantunk a limóból. Amikor Maya a tekintetét a házra emelte, eltátotta a száját. Na igen, azt megkell hagyni, hogy kivülről is elktudja kápráztatni az embereket a ház. Ahogyan annak idején engemet is.

-          Ti-ti itt laktok? – kérdezte csodálkozva.

-          Igen, itt. –feleltem.

Majd kézen ragadva őt futottam fel a lépcsőn, és amint a házban találtuk magunkat, elengedtem őt. És amíg én „apám” irodájába mentem, addig hagytam, hogy Maya körbe nézhessen.

Lehet, hogy nem szabadna őt egyedül hagynom, hiszen még alig pár órája, hogy ismerem csak. De valami azt súgja, hogy ő rendes lány. Így miután megtaláltam a kért dokumentumot, tértem vissza az előszobába.Ahol Maya elképedt tekintettel meredt az antik szekrény mellé..

Ahol egy fehér és vörös színű rózsa futott végig egy vasrács szerűségen. Igaz egy kicsit elképesztőnek hangzik ez az egész. De, Pedro-nak köszönhetően, még is igaz. És gyönyörű látványt mutat.

-          Ez... ez gyönyörű. – motyogta elképedve.

-          Szerintem is az. De, ez egyedül is csak Pedro érdeme. Aki ott jön. – mutattattam a konyha iránya felől, ahonnan az említett személy tartott felénk. -Maya, hadd mutassam be neked Pedro-t. A ház gondokát, és egyben őslakosát. Aki szinte olyan számomra, mintha a nagyapám lenne. – fordultam újdonsült barátnőm felé. – Pedro, ő pedig itt Maya annak a clubnak a tulajdonosának a lánya, ahol a fiúk a ma este fognak fellépni.

-          Örvendek. – nyújtotta a kezét Maya, Pedro felé.

-          Én is örvendek. – fogott vele kezet. – Esetleg nem érezted jól magat a clubban? – fordult felém kérdő tekintettel.

-          Á, de hogy is. Erről szó sincs. Csak ap... akarom mondani, Simon megkért, hogy ezeket itt – mutattam fel a kezemben lévő mappát – vigyem el neki. De, megyünk is vissza. Csak előtte át öltözöm.

-          Óh, értem. Hát akkor előre is jó szórakozást. – mosolygott ránk kedvesen, majd mielőtt elhaladt mellettem, a homlokomra nyomott egy puszit.

-          Köszönjük. – mondtuk egyszerrre Maya-val, akivel már az emeleten lépkedtünk fel, egészen a szobámig.

A szobámba felérve, a kezemben lévő mappát az ágyamra dobtam, majd a ruhás gardróbomba léptem be. Ahol a választásom egy fekete szatén rövidnadrágra, és egy aranybarna színű topra esett. Amely alá egy fekete fehérnemű szettet választottam. Míg kiegészítőnek, az aranymedálomat tettem fel. Amelynek a közepében két F betű volt belevésve, azaz a második betű fordítottan.

A hajamat pedig visszakötöttem lófarokba, miután az kibomladozott a gumiból. Egy kis parfümőt fújtam magamra a kedvencemből, amelyből Maya-nak is adtam.

-          Klassz a szobád, meg a házatok is. – mondta, miközben az ablakon át kitekintett az udvarra. – Csinos vagy. – fordult meg.

-          Köszi. Gyere, keressünk neked is valami dögös cuccot, amellyel leveheted Zayn-t a lábáról. Bár azt hiszem már levetetted. – néztem rá mosolyogva.

-          Hogy mi? – nézett rám döbbenten.

-          Aj, ne mond már, hogy nem vetted észre.

-          Még is mit? – kérdezte.

-          Hát, hogy Zayn-nek tetszel.

-          Na persze. Majd pont egy olyan lány tetszene, Zayn Malik-nak mint én?! Kizárt. – rázta meg a fejét, kissé csalódottan, majd levetette magát az ágyra.

Én csak a fejemet ráztam meg, majd odalépve mellé, felrángattam az ágyamról.

-          Igen pont te. És, most szépen velem jösssz, hogy kicsíphesselek téged. Hogy azután, Zayn-nek elálljon a lélegzete is, amint megpillant téged. – húztam be őt magam után a gardróbomba.

-          Huhh... hogy neked mennyi, gyönyörű ruhád van. – suttogta.

Én csak elmosolyodtam, majd a megfelelő ruhadarab keresésébe kezdtem. És amikor a kezembe akadt egy krém színű ruha, akkor tudtam, hogy ez remekül fog festeni rajta. Megkeresve a hozzá illő krém színű kivágott orrú magassarkú cipőt, Maya kezébe adva, a fürdőszobába toltam be őt.

Pár perc elteltével, amint kilépett a fürdőből. Elismerően csodáltam, hogy mennyire is jól áll rajta ez a ruha.

-          Elképesztően jól áll neked ez a ruha. Remélem, elfogadod tőlem ajándékba. – mosolyogtam rá.

-          Mi, de hogyis. Nem lehet. – kezdett tiltakozni, amelyet én nem hagytam.

-          Kérlek. Neked annyival jobban áll mint nekem. És, nagyon örülnék neki, ha elfogadnád. – néztem rá kérlelőn.

-          Aj... köszönöm, köszönöm. Annyira kedves, és aranyos vagy. – lépett közelebb hozzám, és hálásan megölelt.

Miután ki sminkeltük egymást, elkészítettem a frizuráját. Majd lefele indultunk a fölszintre, ahol beleütközve Rosa-ba, Pedro-ba és Joe-ba, pironkodva fogadtuk a bókokat. Elköszönve Rosa-éktól, Joe kinyitotta nekünk a limuzin ajtaját, amelybe beülvén már a clubb felé tartottunk.

Amikor megérkeztünk, Joe segített mindkettőnknek kiszállni, amely miatt hálás pillantásokat löveltünk felé. Majd a sorban álló tömeg mellett eloldalazva közelítettük meg a bejáratot.

-          Hölgyeim, álljanak be a sorba. – mondta a nagydarab fickó, aki az ajtóban állt.

-          Kérem, az apám a clubb tulajdonosa. – mondta neki Maya.

-          Már hallottam ezt a szöveget egy párszor kislány. Ugyhogy csak nyugodtan álljatok be a sorba. – mutatott a sor végére.

-          Na idefigyeljen maga őstulók! Én az igazat mondtam az előbb, ugyhogy vagy beenged mind a kettőnket most azonnal, vagy felhívom az apámat. – förmedt rá.

És ez így ment cagy ötpercen keresztül, hogy Maya a próbálta megértetni a férfival, hogy ki is ő, de nem járt semmi sikerrel. Már épp azon voltam, hogy az egyik hátsókijárat felé húzom magammal Mayat. Amikor egy ismerős hangot halltottam meg az ajtó felől.

-          Elindultak már, értem. Köszönöm Rosa. További szép estét. – kilépve az ajtón, emelte el a fülétől a telefont. – Á, már itt vagytok. – lépett közelebb felénk amikor észrevett minket. – Valami gond van esetleg, Philip? – fordult a nagy darab férfi felé Simon.

-          Ők... – mutatott ránk.

-          A lányom, és a barátnője, aki nem mellesleg a tulajnak a lánya. – válaszolta neki összehúszott szemöldökkel.

-          Értem. Sajnálom, nem tudtam. – nézett ránk bocsánatkérően.

-          Semmi gond. Előfordul az ilyesmi. – mondtam.

Azonban Maya nem volt ilyen engedékeny típus. Ugyan is elkezdte neki mondani a magáét, amikor ismételten karon ragadtam őt, és magammal húztam befele a már lassan megtelő clubba.

-          Kértek valami inni? – kérdezte meg Simon, amikor már egy kisebb helyiségű „VIP” részlegbe értünk.

-          Igen, én egy colát. – felelte Maya.

-          Én szintúgy. – feleltem én is.

-          Rendben. Akkor mindjárt hozzom is. – bólintott, majd magunkra hagyott minket.

-          Jó fej az apukád. – bökött meg.

-          Jah... – hagytam annyiban a dolgot. Ugyan is most legkevésbe sem az „apámmal” való kapcsolatommal akartam foglalkozni.

Miután egy harmincas éveiben járó férfi felkonferálta a fiúkat, hatalmas üdvrialgás és ujjongás lengte be az épületet. Amikor a fiúk a színpadra léptek, és felcsendült az első dal, mindenki teljes lázban énekelte velük a sorokat.

(One Direction - What Makes You Beautiful)

Valahonnan ismerősek voltak a fiúk hangjai csak azt nem tudtam, hogy honnan.  De megkell hagyni, igazán jó hanggal rendelkeznek mind az öten.

Miközben a soron következő dalokat énekelték, először a mellettem táncoló vöröshajú lányra pillantottam, majd a színpad egyik végén álló Zayn-re. Aki éneklés közben is, a közönség helyet, csak is Maya-t tüntette ki a figyelmével.

-          Nézz csak oda! – böktem oldalba, Maya-t és a Zayn felé biccentettem.

Aki továbbra is csak a lányt nézte.

-          Jesszusom. Zayn Malik engem néz... – motyogta halkan, de szerintem magának.

Zavarba jött, ez nem kétség. Hiszen az arcára kiülő pír, ezt bizonyítja.

-          Látod, mondtam én, hogy Zayn-nek elfog állni a lélegzete. – mondtam neki somolyogva.

-          Igazad volt. Én pedig nem hittem el. Ez annyira... uhh... elképesztő érzés. – sóhajtotta. – De te rólad pedig Liam nem veszi le a szemét. – fordította a fejemet arra a pontra, ahol ő állt.

Szürke farmert viselt, fehér torna cipővel, és fehér csíkokkal – lila kockás inget, amelynek az ujjai könyökig fellett hajtva. Göndör barna haja pedig rövidre lett nyírva. Bár sajnáltam, hogy egy jó darabig nem láthatom göndör fürtjeit, amelyet időnként egyenesre vasal. De még is, így sokkal érettebnek tűnt. És igazán férfiasabbnak.

Vagyis... Na valld be Ellie! Vald be, hogy így sokkal jobban tetszik neked Liam! – utasított egy hang a fejemben.

Oké, bevallom. Igen is, így sokkal jobban tetszik nekem Liam! – sóhajtottam fel magamban.

Amikor a pillantásunk találkozott, mind a ketten zavartan fordítottuk el egymásról tekintetünket.

-          Ez meg mi volt? – kérdezte döbbenten Maya, aki hol rám tekintett, hol pedig Liam-re.

-          Mi ... mivolt? – kérdeztem vissza.

-          Tudod te azt nagyon is jól. – mondta, s közben szerényen bólogatott is. – Van valami köztetek, ez látszik.

-          Még is miből gondolod, hogy van köztünk valami?

-          Komolyan mondom, ti összeilletek. Mind a ketten úgy tesztek, mint akik nem értik a nyílván valót. Drága „újdonsült” barátnőm, neked tetszik Liam Payne, akiért csak úgy mint a többi fiúért, több ezer lány rajong. Ha nem több... és az ő pillantásaiból kivéve, te is tetszel neki. – mondta, rám vigyorogva.

-          Az lehet, hogy nekem tetszik ő... de az totál kizárt, hogy én is tetszenék neki. – ráztam meg a fejemet.

-          Most totál ugyan azt csinálod, mint amit én nem is olyan régen. – világított rá, a nem rég történt párbeszédőnkre, amikor is azt bizonygattam neki, hogy ő is tetszik Zayn-nek.

Ezután nem szóltam egy szót sem. Egy pár percre kizártam a hangokat, és csak is a saját gondolaimat hallgattam visssza a fejemben.

Mivan ha Maya-nak igaza van?

-          Akkor boldog lennék.

Mivan ha tévedett?

-          Akkor minden bizonnyal, szomorú és csalódott lennék.

Bár tudnám, hogy miként is érez Liam.

Vajon ő is érzi azokat a bizonyos szikrákat, amikor az ujjaink egymáshoz érnek? A szíve neki is olyan hevesebben ver mint az enyém, amikor megpillantsuk egymást?

Óh, bárcsak tudnám a választ a kérdéseimre! – sóhajtottam fel.

(One Direction - One thing)

Gondolataimból, egy ismerős dallam felcsendülés zavart fel. És azt hiszem eléggé megdöbbent képet vághattam, ha Maya, Simon és mind az öt fiú engem tüntetett ki a figyelmével, amikor hirtelen pattantam föl a puffról.

Nem lehet, hogy pont ők énekeljék azt a dalt, amelyet az ide utazásomon lévő napon, pont a limóban hallgattam! – hogy kértem –e, vagy csak úgy gondoltam... nem tudtam eldönteni.

Ugyan is amikor Liam belekezdett a dallamba, a tekintete rabul ejtette az enyémet.

-          I’ve tried playing it cool. Girl when, I’m looking at you. I can never be brave. Cause you make my heart race. (Próbálom a menőt játszani. De mikor rád nézek, sose tudok/leszek bátor lenni. Mert tőled hevesebben ver a szívem.) ...

A szívem hevesebben vert a mellkasomban, ugyan is minden dalsorát, nekem énekelte. Mindvégig az én szemeimbe nézett, elnem eresztve őket. Annyira lehetetlennek tűnt, de még is igaz volt. Ugyan is a saját fülemmel, hallom, hogy valójában ők énekli ezt a dalt. Pont azt, amely az első hallásra, elnyerte a tetszésemet.

-          Get out, get out, get out of my head. And fall into my arms instead. (Tűnés, tűnés, tűnés a fejemből! Inkább omolj a karomba.)...

Amikor a számnak véget ér, vele együtt egy tízenöt perces szünetet is beiktattak. Ennek a negyed órás szünetnek köszönhetően, eltudtam slisszolni, barátnőm és „apám” mellett – akik épp a fiúk mai napon eddigi szerepléseiről diskuráltak -. Átvágva magamat a tömegen, az egyik hátsó kijárat felé vettem az irányt.

Amikor kiléptem az ajtón, egyből megcsapott a friss hűs levegő. Látva egy vaskorlátot, odamentem. Amelynek neki dőlve, hunytam le a szemeimet.

Még is miért végig az én szemembe nézve, énekelte ezeket a sorokat? – kérdeztem magamtól.

Mert lehet, hogy így próbálja a tudtodra adni az érzéseit. – válaszolta, egy másik hang a fejemben.

Lehetséges lenne, hogy valóban így akarta a tudomra adni, az érzéseit? - merült fel bennem egy újabb kérdés, amelyre most nem kaptam választ, az ismeretlen hangtól.

-          Ellie... – suttogta, egy ismerős mély hang, közvetlenül mellőlem.

Éreztem amin az ujjaival végig simít az arcomon. Az ujjai érintése nyomán, egy jóleső sóhaj szakadt fel a torkomból. Kinyitva a szemeimet, Liam gyönyörű csokoládé barna szemeivel találtam szembe magamat.

Egyikünk sem szólalt meg, de Liam ujjai még mindig az arcomat érintették. Hüvelykujja az alsó ajkamat súrolja, és a lélegzete elakad egy másodpercre – ahogyan az enyém is -. A szemembe néz, egy pillanatig, vagy talán örökre, állom aggodó – égető tekintetét az enyémbe fúrja. Ajkaival az enyémek felé közeledik... de én elfordítom a fejemet.

A fenébe is Ellie, mi a csudát művelsz?! – ripakodtam magamra.

Hallottam csalódott sóhaját, miközben az ujjait elhúzta az arcomról.

-          Sajnálom... de én... vagy is... nekem ez túl gyors. – nyögtem ki, amikor visszaemeltem a tekintetemet az arcára.

Még is mi a túl gyors neked El? Mitől félsz? – szólalt meg ugyanaz a hang, amely nem régiben egy választ adott nekem.

Esetleg attól, hogy én nem leszek elég jó neki?! Vagy attól, hogy mielőtt igazán egymásra találnánk, elszakadunk egymástól?

Mind a két kérdésre tudtam a választ. Igen, félek attól, hogy nem leszek neki elég jó. Félek attól, hogy nem lesz elég időm arra, hogy kimutathassam neki az érzéseimet.

-          Nekünk ez nem menne Liam... – suttogtam, majd lehunytam a szemeimet, hogy visszatudjam tartani a könnyeimet.

-          Danielle... – az ő szájából, különösképpen elképesztően hangzott a nevem. – Kérlek, nézz rám. – fogta két ujja közé az államat. – Kérlek.

Eleget téve a kérésének, kinyitottam a szemeimet. Aggódó és reményteljes pillantása újra rabul ejtett.

-          Honnan veszed, hogy nekünk nem menne? – kérdezte kíváncsian.

Elakartam fordítani a fejemet, de nem engedte. Elakartam szakítani a tekintetemet az övétől, de nem eresztett. Elakartam neki mondani az igazságot, hogy mitől is félek... de nem voltam rá képes. Hazudni meg nem tudtam, és nem is akartam neki. Neki nem.

-          Mert... – kezdtem bele, de az volt az igazság, hogy nem tudtam, hogy mit feleljek rá. - ... mert félek, hogy nem leszek neked elég jó. – nyögtem ki az igazság első felét, s lesütöttem a szememet.

-          Ne félj. – kérlelt. – Csak annyit kérek, hogy próbáljuk meg. Rendben?

Próbáljuk meg...

Még is mi bajod származhat belőle?

Esetleg annyi, hogy a végén megsebzem őt?! – kérdeztem ironikusan magamtól.

Jaj, ne légy már ennyire szigorú magadhoz! – szólt rám, a már ismerősen csengő hang.

-          Próbáljuk meg. – feleltem, mire megjelent az arcán az a boldog mosoly, amely engem is mosolygásra késztettet.

-          Köszönöm. – suttogta a fülembe, miközben magához ölelt.

Viszonozva az ölelését, egy pillanatra a megnyugvás érzése fogott el. Bár szerettem volna továbbra is kiélvezni az ölelését, mégsem tehettem. Ugyan is, alig két méterre tőlünk. Louis hangját véltük fel ismerni.

-          Bocsi galambocskáim hogy megzavarom ezt a meghitt pillanatot, de itt az idő a koncert második felének. – magyarázta.

-          Menjünk. – mosolyogtam rá Liamre.

Aki viszonozva a mosolyt, összekulcsolta ujjainkat, majd együtt mentünk be Louis után az ajtón.

Belépve az ajtón, pillanatokon belül elengedtük egymás kezét, mert Liam-nek a színpadra kellett lépnie.

Amikor visszamentem a VIP részlegbe, Maya egyetlen egy mondatától, egy hatalmas sóhaj kiséretében égnek emeltem a szemeim.

-          Minden egyes részletet elkell majd mesélned!

-          Oké... – feleltem, megadva magamat.

És most már biztosan állíthatom, hogy egy és ugyanazon a stílusa és viselkedése, mint Rony-nak. Nem elég nekem egy Rony Baker, és még hozzá csatlakozik egy Maya Stevenson nevű lány, akik ellen nem lesz menekvés, számomra?

A gondolat arról, hogy mi lesz velem, hogyha Rony és Maya összefognak majd, amikor megismerik egymást, képtelen vagyok a fejemet fogni.

Azonban ezeken a most következő félórában, a fiúknak köszönhetően, nem gondolkoztam tovább.

Helyette hagytam, hogy magával ragadjon a zene, és ama tudat arról, hogy Liam és én megpróbáljuk egymással...

Sziasztok.

Őszintén sajnálom, amiért megint csak késtem a fejezettel... de őszintén megvallva, nem volt időm se rá, meg ihlet hiányban szenvedtem.  De, most itt van... és egy helyet, két fejezetet kaptok. Amelyről csak remélni tudom, hogy elnyeri majd a tetszéseiteket, és hogy véleményt is hagytok majd. Macy-nak külön köszönöm, amiért írt az előző fejezethez. <3

Szeretném, ha leírnátok a véleményeiteket... hogy tudjam érdemes -e folytatnom tovább eme történet írását.

Igaz... egy teljesen új történet fogalmazódott meg bennem... amelyet már el is kezdtem levetni, csak azt nem tudom, hogy kíváncsiak vagytok -e rá. Mert ha igen, akkor ugyan ezen a blogra írnám. Csak mert, a másik történetnél, több most az ihletem... :/

A döntés rajtatok áll.

Love

~Dóry~

8. fejezet

Sziasztok.
Nagyon, de nagyon röstellem magam amiért eddig nem volt friss fejezet, és amiért nem jelentkeztem. De, mint az előző bejegyzésnél is közzé tettem... volt egy magánéleti problémám...amely szerencsére már megoldódott. :) S éppen ezért mostanra már tudtam hozni a frisst... amely hát... lehetett volna jobb is... de mondhatni ez egy amolyan, a következő részre bevezető fejezet volt. ;)
Kellemes olvasást hozzá. Hétvégén pedig, jön a folytatás. :)
Love
~Dóry~

Chapter 8

(Danielle sz.)

Másnap reggel, mosollyal az ajkaimon kelltem ki az ágyamból. És, miközben elvégeztem a reggeli szükségleteimet és átöltöztem, még akkor is az arcomon virított az a levakarhatatlan mosoly.

Amely attól a pillanat óta az arcomon teng, amióta kinyitottam a szemeimet.

Hogy mi lehet az oka a mosolygásomnak?

Nem tudom. Egyszerűen, úgy ébredtem, hogy ez a nap: boldog lesz számomra. Hogy miként? Még nem tudom, de bízom abban, hogy hamarosan kiderül.

A hajamat lófarokba kötve, bújtam bele az aranyszínű sarumba. Majd egy kis halvány rózsaszín alapsminket felvéve az arcomra, a bagoly fejes nyakláncomat és a türkízkék és aranysárga karkötöimet, raktam fel. Miután késszé nyilvánítottam magamat, lefele indultam a konyha felé. Ahonnan a frissen csavart narancslé és a palacsinta illata áradt felém.

Belépve a konyhába, Rosa-t és Pedro-t találtam.

-          Jó reggelt. – köszöntöttem őket, a szokásos reggeli puszikkal.

-          Jó reggelt kincsem! – köszöntek vissza, mosolyogva.

-          Mit kérsz reggelire? Van palacsinta, tükör – és rántotta, pirítós, croissant. – sorolta fel Rosa a varriációkat, amelyek közül szabadon választhattam.

-          A palacsinta jó lesz. – feleltem, s már is elővettem egy tányért és egy villát a szekrényből.

Majd csoki sziruppal megkentem az épp a tányomon lévő palacsintát. Amelyet egy pohár narancslé kiséretében fogyasztottam el.

Mire az utolsó falatot is eltüntettem, betoppantak a konyhába a fiúk is, mögöttük az „apámmal”.

-          Jó reggelt. – mondták kórusban, amit mi hárman viszonoztunk is.

Amint mindannyian helyet foglaltak, én felálltam a helyemről és a mosogatóba tettem a tányéromat és a poharamat, majd megköszöntem Rosa-nak a reggelit.

-          Ellie, nem lenne kedved velünk tartani a Heaven-be a mai nap folyamán? – tette fel az egyik percben, Simon váratlanul a kérdést.

Melyen, egy pár percig elgondolkoztam.

Végül is, miért ne? – kérdeztem magamtól. Legalább látnám, és hallanám a srácokat élőben. És még akár jól is érezhetem magam a nap további részében.

-          De hogy is nem lenne kedvem. Örülnék neki, ha veletek tarthatnék. – válaszoltam.

-          Akkor, amint a fiúk megreggeliztek indulhatunk is, hiszen nem árt ha mikrofon próbát tartanának. – mondta Simon, és mintha egy megkönnyebült mosoly terebélyesedett volna az arcára, a válaszomat hallván.

Amíg a fiúk „apámmal” egyetemben a reggelijüket fogyasztották el, addig én felmentem a szobámba, csak hogy a szükséges dolgaimat egy kis táskába dobhassam. Amint végeztem a rövid kis át pakolással, a vállamra kaptam a táskámat, és pillanatokon belül már a nappali közepén állva, Liammel és Louis-sal a maradék három négy fiút vártuk. Miután csatlakoztak hozzánk a többiek is, az időközben megérkező Joe, vitt el minket a Haven night clubba. Amíg Harry, Zayn és Liam Simon mellett foglalt helyett, addig én Niall és Louis közé fészkeltem be magamat. És ameddig megnem érkeztünk az adott helyszínre, addig az „apám” és a fiúk beszélgetését hallgattam, a fellépő dalaikról, amelyeket elfognak majd énekelni a mai nap során.

A clubbhoz érve, hatalmas szerencsénkre nem ütköztünk sem rajongókkal, sem pedig újságírokkoal – fotósokkal. Így nyugodtan, és lazán mehettünk be, a még rengetek vezetéktől hemzsengő hatalmas épületbe. Az ablakok a tetőtér alatt voltak, de mind ki volt nyitva. A falak, fehér színűek voltak. De, ha a vezetékeket, a bárpultot és ha a színpadot nem nézzük, akkor a hely csupa üressnek tűnt.

Összevetve, egész jó helynek tituláltam ezt a clubbot. Hatalmas beltérrel rendelkezik, és négy vagy öt kijáratot féltem feldfedezni szükség esetén.

-          Igaz most még elég üresnek néz ki, de amint megkezdődik a party, előtte már vagy két órával ez a hely hemzsegni fog a tömegtől. – lépett mellém Harry, aki egy palack ásványvizet nyújtott felém.

-          Klasz hely. – mondtam, bólogatva. Majd lecsavarva a kupakot, ittam egy korty vizet. – Köszi.

-          Nincs mit. Várj, mindjárt hozok egy széket neked. – mondta és már startolt is visszafele arra, amerről jöt.

-          Nem kell, de köszi. – szóltam utána, és a pult iránya felé vettem az irányt. Amelyre azonnyomban fel is pattantam. – Látod? Ez sokkal kényelmesebb.

Erre ő mosolyogva megrázta a fejét, és folytatta az útját tovább arra amerre az előbb tartott. Gondolom a többiekhez ment.

Nem sokkal azután, hogy Harry magamra hagyott, besegítettem a hangszer beállítoknak. Így mindannyian jól jártunk. Ők azzal jártak jól, hogy még két kézzel gyarapodtak, és hamarabb sikerült összeboronálni a berendezéseket. Én pedig azzal, hogy eltudtam magamat foglalni. Időközben, sikerült néhány jó ismerősre lelnem. Akikkel a munka közben, elég jól összebarátkoztam.

De közülök aki a legszimpatikusabb volt számomra az, Maya volt. Aki a club tulajdonosának a lánya volt. Vörösre festett haja, és mogyoróbarna szemeivel egy nagyon kedves, és elragadó lánynak tűnt. És az is volt. Bár külsőleg egyáltalán nem hasonlít, a legeslegjobb barátnőmre Rony-ra, de még is ő rá emlékeztetett.

-          És milyen érzés az 1D-s fiúkkal lakni? – kérdezte meg csak egyszer, miután felültünk a pultra és onnan szemléltük, Mark-ot és Petert, akik az utolsó simításokat végezték a színpadnál. És akik ráadásul, helyesek is.

-          Kicsit fura. – vontam vállat.

-          Fura? – húzta fel a szemöldökét kíváncsian.

-          Igen fura.

-          De hát, hogy lehet fura? Én valami olyasmi válaszra számítottam, mint pl.: Eszméletlen, vagy szuper...

-          Nekem csak szimplán fura. Ugyan is, nem vagyok a rajongójuk. Őszintén szólva, egészen addig a napig, amíg lenem szálltam a gépről, nem is hallottam róluk. Vagy legalábbis ha igen, nem szenteltem rájuk annyi időt, hogy akár egy számukat is meghallgassak tőlük. De, amióta megismertem őket, eléggé megkedveltem őket. Átlagos, normális srácoknak ismertem meg őket. Valójában olyanoknak is akartam pket megismerni.

-          Óh... és csak óh... – motyogta döbbenten. – Várj... akkor még soha nem is hallottad őket énekelni sem? – kérdezte.

-          Nem. Vagy legallábis nem hiszem. De azt tudom, hogy amióta itt Londonban vagyok, még nem hallottam őket énekelni. – néztem rá.

-          Végülis, szerintem ez így tök normális. Bár, ha én a te helyedben lennék, biztosan addig könyörögtem volna nekik, amíg nem énekelnek nekem. De, ahogyan mondtad, hogy nem vagy az a fanatikus rajongó típusú ember. Így el tudom fogadni, hogy te önmagukért akartad megismerni a fiúkat, és nem pedig azért amiért a többi lány.

-          És, te is ugyan olyan...

-          Örült?

-          Valami ilyesmire gondoltam igen... rajongója vagy a fiúknak?

-          Nem. Bár, imádom a hangjukat és a dalaikat. De, mivel az apám ennek a clubnak a tulajdonosa, és itt sok híres énekes – együttes lép fel, hétről – hétre, megtanultam visszafognom a rajongásomat az irányukban. Belegondolva abba, hogy ha én lennék a helyükbe... én sem igazán repdesnék az örömtől, egy – egy olyan rajongó láttán aki bármire képes lenne, egy aláírásért, vagy fotóért.

-          Értem. – mondtam, egyetértően.

Hiszen valóban, nem könnyű a hírességeknek az életük. Nap mint nap, különbnél – különb sztorykkal – pletykákkal lássák magukat vissza a címlapon, amelyből vagy az igazat olvassa az ember, vagy a hazugságot. Ráadásul, egyetlen egy szabadpercük sem lehet... mert léptük – nyomukban mindig ott van, egy lesifotós avagy riporter.

Éppen ezektől a dolgoktól menekült el anyám, Chicagóba.

-          Á... itt vagy. Már azt hittük, hogy leléptél. – lépett mellém Zayn, és felülve mellém, oldalba bökött.

-          Tudod, már épp azon voltam, hogy lelépjek amikor összefutottam Maya-val, Mark-kal és Peter-rel. – böktem vissza.

-          Maya-val? – kérdezett vissza, mire a mellettem lévő lányra mutattam.

-          Zayn ő itt Maya, a club tulajdonosának a lánya. Maya ő pedig itt Zayn. De, úgy is tudod, hogy ki ő.

-          Helló. – intettek egymásnak.

-          Egyébként milyen Mark-ról és Peter-ről beszéltél az előbb? – húzta fel a szemöldökét kíváncsian.

-          Ők róluk ott... a színpadnál, fehér és fekete pólóban. – mutattam a színpad írányában.

-          Áhá. – motyogta az orra allatt. – Tényleg, mivan Liam-mel?

-          Még is mi lenne? Barátok vagyunk, ahogyan veled és Louis-al, Harry-vel és Niall-el. – néztem rá értetlenül. – Miért?

-          Semmi. Csak úgy kérdeztem. – vont vállat, és ennyivel annyiba is hagyta a dolgot.

Azonban én nem akartam csak úgy annyiban hagyni...ám, de mielőtt kiszedhettem volna belőle bármit is, az emlegetett szamár jelent meg előttünk.

-          Helló. – köszönt. – Maya. – biccentett oda May-nak, aki mosolyogva köszönt neki vissza.

Ezek szerint, ők már ismerik egymást.

-          Ti ismeritek egymást? – kérdezte meg előbb Zayn őket.

-          Igen. – felelték egyszerre.

-          Még kisgyerekek voltunk, amikor megismertük egymást. – válaszolta Liam.

-          Aha. – vágtuk rá, Zayn-el.

És miközben én May-at fürkésztem kíváncsian, aközben Zayn Liam-et. Ők pedig kérdő tekintettel pislantottak vissza ránk.

Mielőtt, bármelyikünk is kérdezhetett volna. Megjelent Simon, egy vele egy idős fazonú férfival, akiről mint kiderül Maya apukája. És a színpadra utasította a fiúkat. Akik szófogadóan, léptek fel az emelvényre és fogták a kezükbe a mikrofonokat.

Ám mielőtt, meghalgattam volna végre először a fiúkat, Simon megkért, hogy otthonról hozzak el neki egy fontos mappát. Igaz magamban kicsit puffogtam is egy sort, de még is megtenni készültem azt neki, amire kért.

-          Esetleg nincs kedved velem tartani? – fordultam Maya felé, aki először meghökkenve nézett rám, majd után kérdőn fordult az apukája felé.

-          Nyugodtan menj csak. – egyezett bele.

Mire egymásra mosolyogva, és egymás kezét megfogva rohantunk ki a club elé. Ahol Joe már nyitotta is a limuzin ajtaját. Amelybe miután beültünk, már el is indult hozzánk...