15. fejezet

„Sírni a szemünkkel sírunk, más lehetőség nem adatott nekünk, de azon az estén úgy éreztem, mintha minden pórusomból, testem minden hasadékából és zugából patakoznának a könnyek... A könny a fájdalom néma nyelve.”

( Danielle sz. )

   Őszintén megvallva, ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy: “Figyelj csak, a mostani nyár lesz  a legemlékezetesebb nyarad!” – akkor tuti, hogy képen röhögtem volna. Legfeljebb a legunalmasabb nyara – gondoltam volna akkor.

   Azonban ahogyan ma is, úgy az elmúlt napokban – hetekben is rendkívüli jókedvűen ébredtem.

   Egyáltalán nem éreztem késztetést arra, hogy haza szeretnék menni, annak ellenére, hogy anya már nagyon hiányzik nekem, még úgy is, hogy szinte minden második avagy harmadik nap telefonon beszélünk egymással.

   Most először érzem magamat itt, igazán jól, és felszabadultnak hosszú idő során. És ezt azt hiszem, a fiúk, Tom, Maya és Rony érdeme. Amiért egyetlen egy perc nyugtom sem lehetett igazán. Mindig sikerült valami jó, avagy kézhez fogható programot kitalálni. Ami bár kezdetnek siralmasnak tűnt, a végére még is egy felejthetetlen élmény lett számunkra. Amelyet szerintem egyikünk sem bán.

   Amint elvégeztem a reggeli teendőimet, és a pizsamámat lecseréltem egy pipacsvirág mintás térdig érő – nyakba akasztós ruhára, és a hajamat pedig csattal felfogattam, már száguldoztam is lefele a lépcsőről.

   Az arcomon vidám mosoly virult. S lemerném fogadni, hogy a szemeim pedig a boldogságtól csillognak...

   Leérve a lépcsőről, vagy inkább lezúgva, az eséstől két erős kar mentett meg, aki oldalról megtartva fogott meg.

   Nem kellett, hogy felemeljem a fejemet ahhoz, hogy tudjam ki is a megmentőm. Mert elég volt csupán csak a levegőbe szippantanom, és tudtam, hogy ki az illető. Jellegzetes parfüm illatát, most is mint eddig minden egyes alkalommal, mélyen magamba szippantottam. Majd végül felemelve a fejemet, a tekintetem kissé aggódó arcára emeltem.

-          Minden rendben, “szélvész kisasszony”? – kérdezi becézve, mint mindig olyankor, amikor belé botlok.

-          Igen, köszönöm. – válaszoltam mosolyogva, és hálám jeléül egy apró puszit nyomtam az arcára.

-          Örülök neki. – viszonozza a mosolyomat, amelytől az én szívem most is nagyot dobbant. – Gyönyörű vagy. – bókja közben, egy rövid kósza tincset a fülem mögé tűr.

-          Köszönöm. – felelem, és érzem amint amint felfórosodik az arcom, ujjai érintése mentén.

   Nem sokkal később pedig megengedek magamnak néhány pármásodpercet, amely elegendő idő ahhoz nekem, hogy végig mérjem őt... Egy kék koptatott farmer halász nadrágot és egy hozzá passzoló, kék csíkos - fekete rövid ujjú pólót viselt, egy fehér converse cipővel. A haja pedig elölről fel lett zselézve.

   Újra felnézek az arcára, és észreveszem amint csibészesen elmosolyodik. Ajkaimat az arca egyik oldalához illettem, és egy apró puszit nyomok rá.

-          Ezt most miért kaptam? – kérdezi.

-          Csak úgy. – rántom meg a vállam mosolyogva, majd a kezeinket összekulcsolva csatlakozunk a konyhába, a többiekhez.

   Ahogyan eddig mint minden reggel, úgy most is mosolyogva köszöntöttem a többieket, majd Liam mellett helyet foglalva álltam neki elfogyasztani, Rosa finom ízletes szalonnás omlettjét. Közben pedig mosolyogva, néztem végig az asztalnál ülő társaságot, akik közül csak egy valakit hiányoltam. Még pedig az apámat.

   Kissé elszontyolodtam, amiért egy újabb reggelit töltünk el nélküle, közel egy hete. Hogy miért, és mi okból nincs már itthon reggel, azt nem tudom. És amikor rákérdeztem valamelyik este, eme okára, akkor azt állította, hogy egy új projekten dolgozik, aminek köze van az X-Faktor stúdiójához. De valami azt sugallta nekem, hogy hazudik. Valami más lehet ennek hátterében.

   De vajon mi?

-          Nincs kedvetek valami filmet megnézni? – kérdezte Louis, amikor befejeztük a reggelit.

-          Én benne vagyok. – feleltem váll rándítva.

-          Akkor én is. – felelte Liam, aki után a többiek is beleegyeztek a film nézésébe.

   A “játszó” szobába érve, mindenki helyet foglalt valahol. Volt aki a két személyes kanapén, de volt olyan is aki a négyszemélyes kanapén foglalt helyet. És akadt aki a focilabda mintájú babzsákfotelen hasalt.

   Mi Liam-mel a két személyes kanapét foglaltuk el, ám ő a fejét az ölembe fektette, és miközben a Piszkos osztag c. filmet tette be Louis a lejátszóba, addig Niall és Harry egy nyolc személynek elegendő pattogatott kukoricát, chipse-t, ropit és üdítőt hozott be.

   Nagyjából figyeltem a filmre, de leginkább Liam foglalta le a figyelmemet. Aki összekulcsolva az ujjainkat, nézte tovább a filmet.

   Vajon mi van bennem, amelyet más lányban nem talál(t), vagy lát? Mi az ami miatt, tőlem kérte azt, hogy próbáljuk meg együtt?  - napok óta, hogy ezek a kérdések kavarognak a fejemben lefekvés közepette.

   Mi lesz akkor, ha...?!

   A fenébe is! Nem akarok megint ezen agyalni, még akkor sem, ha tudom, hogy előbb vagy utóbb...

   Nem! Nem, és nem! Nem szabad erre gondolnom. Legalább is, nem most! Nem akkor, amikor végre találkoztam egy olyan fiúval, aki önmagamért akart megismerni. Aki... akibe beleszerettem.

   A szívemben érzem, hogy ő az, aki az életem maradék hátralévő idejében boldoggá tud tenni. És aki eltudja feledtetni velem, a közelgő idő fájdalmait.

   De ezáltal rengetek szenvedést, és fájdalmat okozhatok neki. Amelyet se hogysem tudnék elviselni. Nem hagyhatom, hogy velem együtt szenvedjen. Ő nálam, sokkal jobbat érdemel.

-          Mi a baj? – gondolataimból, számomra a világ legszebb hangja térít vissza a jelenben.

   A kíváncsian fürkésző, gyönyörű barna szemeibe nézek, majd tetettet mosollyal válaszolok.

-          Semmi lényeges. Csak elbambultam.

-          Biztos?

-          Igen. – bólintok, és hogy még véletlenül se faggasson tovább a tv képernyőjére tekintek.

   A délelőtti és a délutáni órákban, a fiúknak hála sikerült elterelnem a figyelmemet a gondolataimról. Amiért magamban legbelül, vagy ezer hálát elrebegtem nekik.

   Vacsora előtt, úgy döntöttem, hogy veszek egy gyors zuhanyt. Ám amikor a szobámba értem,  meghökkenve néztem apámra, aki az ágyamon ülve, tenyerébe temette az arcát.

   Még is mit csinál ő itt? És mi történt vele, hogy most így látom? – kérdeztem magamtól, miközben beljebb léptem a szobába.

   Érkezésemre felém kapta a fejét, de amikor a barna szemeibe, amelyek szikrákat szórtak a haragtól, megijedtem. Mielőtt szólásra nyithattam volna a számat, egy narancssárga kis üvegdobozt tartott felém.

-          Még is mit jelentsen ez, El? Mi ez? – kérdezi haragosan.

-          Vitaminok. – válaszoltam,enyhe higgadtsággal a hangomban, amikor felismerni véltem nála, a gyógyszeres dobozomat.

-          És még is miféle vitaminok? – állt fel az ágyról, majd egy lépést tett felém.

-          Vitaminok. – ismétlem el újra a választ, amivel sikerült még jobban felhúznom őt. Bár nem volt szándékos.

-          Utoljára kérdezem! Mik ezek a tabletták  és miért szeded? Netán kábítószer? Vagy mi? Válaszolj! – förmed rám.

-          Nem kábítószer! Még is honnan feltételezed azt, hogy kábítószerhez nyúlnék? – kérdeztem vissza, felháborodottan.  – Meg áll az eszem! A saját apám azzal gyanúsít, hogy drogozom vagy mi. Tulajdonképpen még is mi a fenét keresel te itt? És miért kutaztál a cuccaim között? – próbáltam témát váltani, az helyett, hogy az igazságot elmondtam volna neki.

   Nem tudom, hogy miért. De egyszerűen képtelen vagyok neki elmondani az igazat, arról a titkomról amelyet lassan másfél éve őrzök. Egyszerűen túl gyenge vagyok ahhoz, hogy elmondjam neki. Pedig előbb – utóbb, úgy is megfogja tudni. Éppen ezért kellene neki most elmondanom, de nem megy.

-          Ne válts témád, ha kérhetem! És nem tűrőm meg ezt a hangnemet, kisasszony! – förmed rám, most már dühösebben a kelleténél. – Az én házamban, aztán nem!

-          Hát persze! – bólogattam. – Csak, hogy tudd egyáltalán nem önszántamból jöttem ide. Bárhol, sokkal szívesebben lennék, mint itt, nálad – veled.  – csattantam fel, és bár a könnyeim a szemeimet szúrták, mégis visszatartottam őket.

-          Fejezd be! Az apád vagyok, és nem fogadom el ezt a fajta viselkedést!

-          Óh, most hirtelen az apám vagy? Érdekes. Mert eddig nem tűntél annak. – simítottam meg a nem létező szakállamat, gondolkozást tettezve. – És, hogy nem tűrőd meg a viselkedésemet? Nem tudlak sajnálni érte. Én is sok mindent eltűrtem neked az elmúlt évek során.

   Az utolsó mondatott, hangosan vágtam oda neki, majd kikerülve őt magam után erősen csaptam be az ajtót, és miközben igyekeztem leküzdeni magamban a feltörekvő dühömet, és könnyeimet, majd sietős léptekkel száguldottam le a lépcsőről.

   Hallottam amint apám idegesen a nevemet kiálltja. De még sem álltam meg.

   Leérve a lépcső utolsó fokáról is, a tekintetem öt döbbent és két ijedt szempárral találkozott. Az utóbbi két ijedt szempár tulajdonosa, nem másé volt, mint Rosa-é és Liam-é.

-          Ellie… - szólalt meg először Rosa. Azonban nem tudta tovább folytatni, ugyanis Simon vágtatott le idegesen.

-          Még is, hogy képzelted ezt? Csapkodsz? Felemeled az egyik velem szemben a hangod? Hát ezt a neveltetést kaptad te anyádtól? – vont kérdőre.

   Még az első három feltett kérdése nem is érintett meg, de azonban az utolsó nagyon is.

Még is, hogy jön ő ahhoz, hogy ilyen szinten az anyámat sértegesse?

   Kezdet betelni a pohár nálam, és éreztem, hogy ennek most érkezett el az ideje, hogy kitörjön belőlem. Még akkor is, ha tudtam, hogy későn nagyon –de nagyon megfogom bánni.

-          Nem érdekel, hogy mi tetszik neked vagy mi nem! Nem érdekel, hogyha engem oktatsz ki! De anyát, hagyd ki ebből! Aki egyedül is eme fajtaviselkedésemről tehet, az te vagy! És nem pedig anya. – mondtam, közben éreztem, hogy a szemeim mérges szikrákat szórnak felé. - Egyébként sem lehetne neked okod arra, hogy engem ki oktass, és számon kérj bármi miatt is. Mert semmit sem tudsz rólam. Az égadta világon semmit. Soha nem tudtál, és nem is fogsz!

-          El.... – vágott a szavamba, lejjebb higgadva. De én nem hagytam, hogy tovább folytassa.

-          De tudod mit? – teszem fel a kérdést, miközben keserűen felnevetek. – Elmondom neked, hogy miért szedem azokat a tablettákat. – nézek a szemeibe. – Közel egy évig, hogy folytonos reumás lázban szenvedtem, ami gyakran megtámadta a szívemet, és ezáltal gyulladásos szívbetegséget okozott. S ezáltal Szívburokgyulladásom van. Amelyeknek a fájdalmán, csak is a vitaminok és az a fajta gyógyszer enyhít, amelyet a fiókomban találtál. De sajnos az állapotomon ezek mégsem tudnak segíteni. – vonok vállat.

   A sokkot, és fájdalmat látom a szemeiben. Rosa szemei könnyel teliek, ahogyan Rony – é és, Mays - é is.  Niall, Zayn és Harry zavarodottan és sokkolva néznek rám. Louis, a falnak döntve a hátát, igyekszik palástolni az előbb történteket. Majd végül Liam-re esik a pillantásom, akinek a tekintete mélységes fájdalommal, és és zavarodottsággal volt teli.

   Fájt így látnom őt, és bármit megtennék, hogy ne érezzen így.

-          Mi? Nem! Mond, hogy ez nem igaz! – kérte kétségbeesetten, Rony miközben közelebb lépett hozzám és a karjaiba zárt.  

-          Sajnálom.

-          Miért nem mondtad el? Azt hittem, hogy... – engedett el, és majd hogy csak nem, hisztérikusan nevetett fel.

-          Sajnálom. – ismétlem el a választ, miközben hátat fordulva az ajtóhoz lépek.

   Amikor kinyitottam az ajtó, váratlanul anyába botlottam.  Nem foglalkozva az értetlen és kérdő tekintetével, a karjai közé vetettem magamat. Az arcomat a mellkasába temettem, majd végül szabad utat engedtem a könnyeimnek...

Sziasztok. 

Ismételten csak az elnézéseteket kérem a fejezet késése miatt, de a gépem még mindig a haldoklás szélén van. S így is csoda, hogy mostan engedte feltölteni. :S

Remélem valamelyest ez a rész is tetszett nektek. Amelynek a végére nem kis fordulatot okoztam, amelyet a történet elején, kissé későbbre szántam, de most ez így jött ki. :S

A folytatást, amint tudom hozom is. :)

Kellemes és szép estét mindenkinek!

Love_Day

Ezért a díjért hatalmas köszönet Macy-nek! (köszönöm drága ♥)

Válaszok Macy kérdéseire:

1.      Sorolj fel 5 olyan dalt, amit mindennap meg szoktál hallgatni!

-          Nos, nálam ez leginkább hetente változik. Most pl.: Miley Cyrus and Emily Osment – Wherever I go; Why – (nem tudom, az énekes nevét, de ha a dal címére kattintasz, megtudod hallgatni);The Calling– Last Goodbye; Linkin Park – Castle Of Gass; és végül de nem legutolsó sorban: One Direction mostan debütáló fantasztikus dala – Little Things;

2.      Várod már a Take Me Home című albumot?

-          Naná, hogy igen! :)

3.      Mit szeretnél karácsonyra kapni?

-          Nekem már az nagy ajándék, ha együtt van a család, békés hangulatban. :)

4.      Harry Potter vs. Adam Sandler – filmek?

-          Egyik sem.

5.      Jonas Brothers vs. One Direction?

-          Mindkettő. De első az 1D!

6.      Mi az, amit a legjobban szeretsz egy történetben – könyv, blog...?

-          Huhh... na most megfogtál. Igazság szerint, azt szeretem, ha nem minden tejfölként kezdődik és folytatódik. De a vége persze lehet az. xD De, legyen meg a kellő varázslata már az elején, avagy valami támpont, amely nem hagyja magát elvettetni  hanem még inkább akarja magát olvastatni. És természetesen az, hogy az elejétől a végéig magával ragad, hogy aztán azon rágódhassam, hogy miért is kellett ilyen hamar kiolvasnom. :)

7.      Kedvenc könyv vagy blog?

-          Most éppenséggel a Fifty Shades trilogy kötet a kedvencem, a Becca Fitzpatrick_Csitt-Csitt c. könyve előtt. Őszintén, szólva ez is változó nálam, de egy jó ideje, igazán csak három kedvenc blogom-om van, az egyik a tiéd a Rach/Liam párosítású, és kezd a Louis-os is a szívemhez közeledni. :) Nina Law, mind két blogja az egyik az Eric Saade –s, a másik pedig a nem rég nyitott One Direction-os blogja. A harmadik kedvencem pedig Lovelife – Szerelmem tárgya c. blogja. :)

8.      Milyen 1D –s relikviáid (féltve őrzött dolog...) vannak?

-          Ez titok. Különben nem nevezném féltve őrzött-nek. ;)

9.      Melyik az a gyümölcs vagy zöldég, amit a pokol legmélyebb bugyraiba küldesz?

-          Az ananászt,a gyümölcsök közül. Zöldségek közül pedig van egy jó pár... :/

10.  Szereted Cher Lloyd-t?

-     Nem mondom, hogy nem. De azt sem, hogy igen. :/

11. Mi/Ki ösztönzött az írásra?

-  Néhány olyan blogíró akiknek a történetei legelőször megfogtak, akikkel a saját blogjain keresztül sikerült megismerkednem, és jó viszonyt ápolnom. És természetesen a bátyám ösztönzött az írásra. :)