 |
„Sírni a szemünkkel sírunk, más lehetőség nem
adatott nekünk, de azon az estén úgy éreztem, mintha minden pórusomból, testem
minden hasadékából és zugából patakoznának a könnyek... A könny a fájdalom néma nyelve.”
|
(
Danielle sz. )
Őszintén
megvallva, ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy: “Figyelj csak, a mostani nyár lesz a legemlékezetesebb nyarad!” – akkor tuti,
hogy képen röhögtem volna. Legfeljebb a legunalmasabb nyara – gondoltam volna
akkor.
Azonban ahogyan ma is, úgy az elmúlt
napokban – hetekben is rendkívüli jókedvűen ébredtem.
Egyáltalán nem éreztem késztetést arra, hogy
haza szeretnék menni, annak ellenére, hogy anya már nagyon hiányzik nekem, még
úgy is, hogy szinte minden második avagy harmadik nap telefonon beszélünk
egymással.
Most először érzem magamat itt, igazán jól,
és felszabadultnak hosszú idő során. És ezt azt hiszem, a fiúk, Tom, Maya és
Rony érdeme. Amiért egyetlen egy perc nyugtom sem lehetett igazán. Mindig
sikerült valami jó, avagy kézhez fogható programot kitalálni. Ami bár kezdetnek
siralmasnak tűnt, a végére még is egy felejthetetlen élmény lett számunkra.
Amelyet szerintem egyikünk sem bán.
Amint elvégeztem a reggeli teendőimet, és a
pizsamámat lecseréltem egy pipacsvirág mintás térdig érő – nyakba akasztós
ruhára, és a hajamat pedig csattal felfogattam, már száguldoztam is lefele a
lépcsőről.
Az arcomon vidám mosoly virult. S lemerném
fogadni, hogy a szemeim pedig a boldogságtól csillognak...
Leérve a lépcsőről, vagy inkább lezúgva, az
eséstől két erős kar mentett meg, aki oldalról megtartva fogott meg.
Nem kellett, hogy felemeljem a fejemet
ahhoz, hogy tudjam ki is a megmentőm. Mert elég volt csupán csak a levegőbe
szippantanom, és tudtam, hogy ki az illető. Jellegzetes parfüm illatát, most is
mint eddig minden egyes alkalommal, mélyen magamba szippantottam. Majd végül
felemelve a fejemet, a tekintetem kissé aggódó arcára emeltem.
-
Minden rendben,
“szélvész kisasszony”? – kérdezi becézve, mint mindig olyankor, amikor belé
botlok.
-
Igen, köszönöm. –
válaszoltam mosolyogva, és hálám jeléül egy apró puszit nyomtam az arcára.
-
Örülök neki. –
viszonozza a mosolyomat, amelytől az én szívem most is nagyot dobbant. –
Gyönyörű vagy. – bókja közben, egy rövid kósza tincset a fülem mögé tűr.
-
Köszönöm. – felelem, és
érzem amint amint felfórosodik az arcom, ujjai érintése mentén.
Nem sokkal később pedig megengedek magamnak
néhány pármásodpercet, amely elegendő idő ahhoz nekem, hogy végig mérjem őt...
Egy kék koptatott farmer halász nadrágot és egy hozzá passzoló, kék csíkos -
fekete rövid ujjú pólót viselt, egy fehér converse cipővel. A haja pedig
elölről fel lett zselézve.
Újra felnézek az arcára, és észreveszem
amint csibészesen elmosolyodik. Ajkaimat az arca egyik oldalához illettem, és
egy apró puszit nyomok rá.
-
Ezt most miért kaptam?
– kérdezi.
-
Csak úgy. – rántom meg
a vállam mosolyogva, majd a kezeinket összekulcsolva csatlakozunk a konyhába, a
többiekhez.
Ahogyan eddig mint minden reggel, úgy most
is mosolyogva köszöntöttem a többieket, majd Liam mellett helyet foglalva
álltam neki elfogyasztani, Rosa finom ízletes szalonnás omlettjét. Közben pedig
mosolyogva, néztem végig az asztalnál ülő társaságot, akik közül csak egy
valakit hiányoltam. Még pedig az apámat.
Kissé elszontyolodtam, amiért egy újabb
reggelit töltünk el nélküle, közel egy hete. Hogy miért, és mi okból nincs már
itthon reggel, azt nem tudom. És amikor rákérdeztem valamelyik este, eme okára,
akkor azt állította, hogy egy új projekten dolgozik, aminek köze van az
X-Faktor stúdiójához. De valami azt sugallta nekem, hogy hazudik. Valami más
lehet ennek hátterében.
De vajon mi?
-
Nincs kedvetek valami
filmet megnézni? – kérdezte Louis, amikor befejeztük a reggelit.
-
Én benne vagyok. –
feleltem váll rándítva.
-
Akkor én is. – felelte
Liam, aki után a többiek is beleegyeztek a film nézésébe.
A “játszó” szobába érve, mindenki helyet
foglalt valahol. Volt aki a két személyes kanapén, de volt olyan is aki a
négyszemélyes kanapén foglalt helyet. És akadt aki a focilabda mintájú
babzsákfotelen hasalt.
Mi Liam-mel a két személyes kanapét
foglaltuk el, ám ő a fejét az ölembe fektette, és miközben a Piszkos osztag c.
filmet tette be Louis a lejátszóba, addig Niall és Harry egy nyolc személynek
elegendő pattogatott kukoricát, chipse-t, ropit és üdítőt hozott be.
Nagyjából figyeltem a filmre, de leginkább
Liam foglalta le a figyelmemet. Aki összekulcsolva az ujjainkat, nézte tovább a
filmet.
Vajon
mi van bennem, amelyet más lányban nem talál(t), vagy lát? Mi az ami miatt,
tőlem kérte azt, hogy próbáljuk meg együtt?
- napok óta, hogy ezek a kérdések kavarognak a fejemben lefekvés
közepette.
Mi lesz akkor, ha...?!
A fenébe is! Nem akarok megint ezen agyalni,
még akkor sem, ha tudom, hogy előbb vagy utóbb...
Nem! Nem, és nem! Nem szabad erre gondolnom.
Legalább is, nem most! Nem akkor, amikor végre találkoztam egy olyan fiúval,
aki önmagamért akart megismerni. Aki... akibe beleszerettem.
A szívemben érzem, hogy ő az, aki az életem
maradék hátralévő idejében boldoggá tud tenni. És aki eltudja feledtetni velem,
a közelgő idő fájdalmait.
De ezáltal rengetek szenvedést, és fájdalmat
okozhatok neki. Amelyet se hogysem tudnék elviselni. Nem hagyhatom, hogy velem
együtt szenvedjen. Ő nálam, sokkal jobbat érdemel.
-
Mi a baj? –
gondolataimból, számomra a világ legszebb hangja térít vissza a jelenben.
A kíváncsian fürkésző, gyönyörű barna
szemeibe nézek, majd tetettet mosollyal válaszolok.
-
Semmi lényeges. Csak
elbambultam.
-
Biztos?
-
Igen. – bólintok, és
hogy még véletlenül se faggasson tovább a tv képernyőjére tekintek.
A délelőtti és a délutáni órákban, a fiúknak
hála sikerült elterelnem a figyelmemet a gondolataimról. Amiért magamban
legbelül, vagy ezer hálát elrebegtem nekik.
Vacsora előtt, úgy döntöttem, hogy veszek
egy gyors zuhanyt. Ám amikor a szobámba értem,
meghökkenve néztem apámra, aki az ágyamon ülve, tenyerébe temette az
arcát.
Még is
mit csinál ő itt? És mi történt vele, hogy most így látom? – kérdeztem
magamtól, miközben beljebb léptem a szobába.
Érkezésemre felém kapta a fejét, de amikor a
barna szemeibe, amelyek szikrákat szórtak a haragtól, megijedtem. Mielőtt
szólásra nyithattam volna a számat, egy narancssárga kis üvegdobozt tartott
felém.
-
Még is mit jelentsen
ez, El? Mi ez? – kérdezi haragosan.
-
Vitaminok. – válaszoltam,enyhe
higgadtsággal a hangomban, amikor felismerni véltem nála, a gyógyszeres
dobozomat.
-
És még is miféle
vitaminok? – állt fel az ágyról, majd egy lépést tett felém.
-
Vitaminok. – ismétlem el
újra a választ, amivel sikerült még jobban felhúznom őt. Bár nem volt szándékos.
-
Utoljára kérdezem! Mik
ezek a tabletták és miért szeded? Netán kábítószer? Vagy mi? Válaszolj! –
förmed rám.
-
Nem kábítószer! Még is honnan
feltételezed azt, hogy kábítószerhez nyúlnék? – kérdeztem vissza,
felháborodottan. – Meg áll az eszem! A
saját apám azzal gyanúsít, hogy drogozom vagy mi. Tulajdonképpen még is mi a
fenét keresel te itt? És miért kutaztál a cuccaim között? – próbáltam témát
váltani, az helyett, hogy az igazságot elmondtam volna neki.
Nem tudom, hogy miért. De egyszerűen
képtelen vagyok neki elmondani az igazat, arról a titkomról amelyet lassan
másfél éve őrzök. Egyszerűen túl gyenge vagyok ahhoz, hogy elmondjam neki.
Pedig előbb – utóbb, úgy is megfogja tudni. Éppen ezért kellene neki most
elmondanom, de nem megy.
-
Ne válts témád, ha
kérhetem! És nem tűrőm meg ezt a hangnemet, kisasszony! – förmed rám, most már dühösebben a kelleténél. – Az én házamban, aztán nem!
-
Hát persze! –
bólogattam. – Csak, hogy tudd egyáltalán nem önszántamból jöttem ide. Bárhol, sokkal
szívesebben lennék, mint itt, nálad – veled. – csattantam fel, és bár a könnyeim a
szemeimet szúrták, mégis visszatartottam őket.
-
Fejezd be! Az apád
vagyok, és nem fogadom el ezt a fajta viselkedést!
-
Óh, most hirtelen az
apám vagy? Érdekes. Mert eddig nem tűntél annak. – simítottam meg a nem létező
szakállamat, gondolkozást tettezve. – És, hogy nem tűrőd meg a viselkedésemet?
Nem tudlak sajnálni érte. Én is sok mindent eltűrtem neked az elmúlt évek
során.
Az utolsó mondatott, hangosan vágtam oda
neki, majd kikerülve őt magam után erősen csaptam be az ajtót, és miközben
igyekeztem leküzdeni magamban a feltörekvő dühömet, és könnyeimet, majd sietős
léptekkel száguldottam le a lépcsőről.
Hallottam amint apám idegesen a nevemet
kiálltja. De még sem álltam meg.
Leérve a lépcső utolsó fokáról is, a
tekintetem öt döbbent és két ijedt szempárral találkozott. Az utóbbi két ijedt
szempár tulajdonosa, nem másé volt, mint Rosa-é és Liam-é.
-
Ellie… - szólalt meg
először Rosa. Azonban nem tudta tovább folytatni, ugyanis Simon vágtatott le
idegesen.
-
Még is, hogy képzelted
ezt? Csapkodsz? Felemeled az egyik velem szemben a hangod? Hát ezt a
neveltetést kaptad te anyádtól? – vont kérdőre.
Még az első három feltett kérdése nem is
érintett meg, de azonban az utolsó nagyon is.
Még is, hogy jön ő ahhoz, hogy ilyen szinten az
anyámat sértegesse?
Kezdet betelni a pohár nálam, és éreztem, hogy
ennek most érkezett el az ideje, hogy kitörjön belőlem. Még akkor is, ha
tudtam, hogy későn nagyon –de nagyon megfogom bánni.
-
Nem érdekel, hogy mi
tetszik neked vagy mi nem! Nem érdekel, hogyha engem oktatsz ki! De anyát,
hagyd ki ebből! Aki egyedül is eme fajtaviselkedésemről tehet, az te vagy! És
nem pedig anya. – mondtam, közben éreztem, hogy a szemeim mérges szikrákat
szórnak felé. - Egyébként sem lehetne neked okod arra, hogy engem ki oktass, és számon kérj bármi miatt is. Mert semmit sem tudsz rólam. Az égadta világon
semmit. Soha nem tudtál, és nem is fogsz!
-
El.... – vágott a
szavamba, lejjebb higgadva. De én nem hagytam, hogy tovább folytassa.
-
De tudod mit? – teszem
fel a kérdést, miközben keserűen felnevetek. – Elmondom neked, hogy miért
szedem azokat a tablettákat. – nézek a szemeibe. – Közel egy évig, hogy
folytonos reumás lázban szenvedtem, ami gyakran megtámadta a szívemet, és
ezáltal gyulladásos szívbetegséget okozott. S ezáltal Szívburokgyulladásom van. Amelyeknek a fájdalmán, csak is a
vitaminok és az a fajta gyógyszer enyhít, amelyet a fiókomban találtál. De
sajnos az állapotomon ezek mégsem tudnak segíteni. – vonok vállat.
A sokkot, és fájdalmat látom a szemeiben.
Rosa szemei könnyel teliek, ahogyan Rony – é és, Mays - é is. Niall, Zayn és Harry zavarodottan és sokkolva
néznek rám. Louis, a falnak döntve a hátát, igyekszik palástolni az előbb
történteket. Majd végül Liam-re esik a pillantásom, akinek a tekintete
mélységes fájdalommal, és és zavarodottsággal volt teli.
Fájt így látnom őt, és bármit megtennék,
hogy ne érezzen így.
-
Mi? Nem! Mond, hogy ez
nem igaz! – kérte kétségbeesetten, Rony miközben közelebb lépett hozzám és a
karjaiba zárt.
-
Sajnálom.
-
Miért nem mondtad el?
Azt hittem, hogy... – engedett el, és majd hogy csak nem, hisztérikusan
nevetett fel.
-
Sajnálom. – ismétlem el
a választ, miközben hátat fordulva az ajtóhoz lépek.
Amikor kinyitottam az ajtó, váratlanul
anyába botlottam. Nem foglalkozva az
értetlen és kérdő tekintetével, a karjai közé vetettem magamat. Az arcomat a
mellkasába temettem, majd végül szabad utat engedtem a könnyeimnek...
Sziasztok.
Ismételten csak az elnézéseteket kérem a fejezet késése miatt, de a gépem még mindig a haldoklás szélén van. S így is csoda, hogy mostan engedte feltölteni. :S
Remélem valamelyest ez a rész is tetszett nektek. Amelynek a végére nem kis fordulatot okoztam, amelyet a történet elején, kissé későbbre szántam, de most ez így jött ki. :S
A folytatást, amint tudom hozom is. :)
Kellemes és szép estét mindenkinek!
Love_Day
Ezért a díjért hatalmas köszönet Macy-nek! (köszönöm drága ♥)
Válaszok Macy kérdéseire:
1. Sorolj
fel 5 olyan dalt, amit mindennap meg szoktál hallgatni!
2. Várod
már a Take Me Home című albumot?
-
Naná, hogy igen! :)
3. Mit
szeretnél karácsonyra kapni?
-
Nekem már az nagy ajándék, ha együtt van
a család, békés hangulatban. :)
4. Harry
Potter vs. Adam Sandler – filmek?
-
Egyik sem.
5. Jonas
Brothers vs. One Direction?
-
Mindkettő. De első az 1D!
6. Mi
az, amit a legjobban szeretsz egy történetben – könyv, blog...?
-
Huhh... na most megfogtál. Igazság
szerint, azt szeretem, ha nem minden tejfölként kezdődik és folytatódik. De a
vége persze lehet az. xD De, legyen meg a kellő varázslata már az elején, avagy
valami támpont, amely nem hagyja magát elvettetni hanem még inkább akarja
magát olvastatni. És természetesen az, hogy az elejétől a végéig magával ragad,
hogy aztán azon rágódhassam, hogy miért is kellett ilyen hamar kiolvasnom. :)
7. Kedvenc
könyv vagy blog?
-
Most éppenséggel a Fifty Shades trilogy
kötet a kedvencem, a Becca Fitzpatrick_Csitt-Csitt c. könyve előtt. Őszintén,
szólva ez is változó nálam, de egy jó ideje, igazán csak három kedvenc
blogom-om van, az egyik a tiéd a Rach/Liam párosítású, és kezd a Louis-os is a
szívemhez közeledni. :) Nina Law, mind két blogja az egyik az Eric Saade –s, a
másik pedig a nem rég nyitott One Direction-os blogja. A harmadik kedvencem
pedig Lovelife – Szerelmem tárgya c. blogja. :)
8. Milyen
1D –s relikviáid (féltve őrzött dolog...) vannak?
-
Ez titok. Különben nem nevezném féltve
őrzött-nek. ;)
9. Melyik
az a gyümölcs vagy zöldég, amit a pokol legmélyebb bugyraiba küldesz?
-
Az ananászt,a gyümölcsök közül. Zöldségek közül pedig van egy jó pár... :/
10. Szereted
Cher Lloyd-t?
- Nem mondom, hogy nem. De azt sem, hogy
igen. :/
11. Mi/Ki
ösztönzött az írásra?
- Néhány olyan blogíró akiknek a történetei
legelőször megfogtak, akikkel a saját blogjain keresztül sikerült
megismerkednem, és jó viszonyt ápolnom. És természetesen a bátyám ösztönzött az
írásra. :)