2013. február 16., szombat

Jó hír!



Helló minden olyan kedves olvasómnak és idelátogatónak, akik még nem felejtették el ezt a blogot, és akik bíztak/nak még abban, hogy megfog íródni a "Minden perc, mintha az utolsó dal lenne" c. történet.

Mint ahogyan azt az előző bejegyzésben is olvashattátok, hogy arra a döntésre jutottam, hogy vázlatokba szedem a fejezeteket. Amely során feltehetőleg, íródni is fog majd a történet.

Nos a vázlatba szedés az megtörtént, és arra jutottam közben, miután elolvastam az első fejezetet, hogy azt egyenlőre leveszem, ugyan is, mint rájöttem arra, hogy pont az első fejezet az nem illett/illik kezdésnek, legalább is abból a szempontból nem, ami során a történetet szeretném megírni. Ez miatt is történt meg az, hogy megakadtam a folytatást illetően. :/ 

De mostantól a vázlatoknak köszönhetően, már eltudom kezdeni a történetet remélhetőleg rendesen...

Pontos napot és időt azt még nem mondanék, hogy mikor is érkezik az "ELSŐ" fejezet, de igyekszem nem sokáig várakoztatni titeket vele... annyit azonban elárulnék, hogy lehetséges lesz az, hogy az első két avagy legfeljebb három fejezet, két időben fog majd játszódni. Múltban és Jelenben, - utalva itt a prológusra - ...

De addig is még egy kis türelmeteket kérném, ha nem haragszotok rám 'nagyon". :/ 

Sietek amint tudok. ;)

Köszönettel: Love_Day

1 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy így már tudsz majd írni és alig várom az első fejezetet :) meg úgy az egész évadot :D

    VálaszTörlés